Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Szőke Béla Miklós—Vándor László: Kísérlet egy táji egység településtörténeti rekonstrukciójára. (A Kis-Balaton progrgamot kísérő régészeti leletmentő ásatások (1980—1985) tapasztalatai)

A részletes adatokat most mellőzve, s mivel egyébként sem célunk e vitát újra feleleveníteni,

30 néhány általánosabb érvényű megfigyelésünket szeretnénk csak elmondani. Az egyik ilyen észrevételünk, hogy a két medencéből kiemelkedő szigeteken csak akkor találtunk megtelepedésre utaló emlékeket, amikor a parti sávban is sűrűbb volt a településhálózat, azaz nem a lápi víz gazdasági hasznosítása vonzotta az oda települőket, hanem inkább a vidék egyfajta „telítettsége" kényszerített kisebb közösségeket a szigeten való megtelepülésre. A két medence, de különösen az Alsó-Zalavölgy eltőzegesedése persze egyre alkalmasabbá és érdemesebbé tette e szigeteket is a megtelepülésre, amit különösen a IX—X. században használtak ki. A legtöbb sziget egyébként annyira alacsony, hogy közülük több azóta, hogy az első víztározót feltöltötték vízzel és az Alsó-Zalavölgy vízszintje mintegy két méterrel megemelkedett, teljesen eltűnt, vagy csak csekély alapterületű csúcsai emelkednek ki a vízből. Más szóval már ilyen méretű vízszintemelkedés is alkalmatlanná tette volna a szigeteket megtelepülésre — pedig már az újkőkor embere több szigetet kiválasztott erre a célra. Annak, hogy már a korai időkben sem lehetett magas vízszint, látszólag ellentmond, hogy a török kiűzése után készült első felmérések alapján a mainál jóval magasabb vízszint rekonstruálható a Balatonon, s e felmérések szavahihetőségét csak fokozza, hogy azok még az „érintetlen" állapotokat látszanak tükrözni. A valóság ezzel szemben az, hogy a török megszállás alatt, amikor a Balatonvidék lakossága jórészt elpusztult vagy elvándorolt, s így a Balatonvidék általánosan elhanyagol ód ott (amit csak fokozott a török azzal, hogy a Balaton természetes vízlevezetőjének, a Siónak az eldugulását nem szüntette meg) a vízszint természetellenesen magasra emelkedett, ami azonban mindkét fél számára — mivel itt húzódott a határ — végső soron hasznos volt. Hiba tehát ezt a — végül is egyálta^n nem természetesen megemelkedett — vízszintet eredeti, ősi szintnek feltételezni. Ezt az „ősiségét" egyébként azok a megfigyelések is cáfolják, amiket több alsó-zalavölgyi szigeten, így pl. Balatonmagyaród—Fekete szigeten ill. Zalaszabar—Borjúállás szigeten tehettünk. E szigeteken a IX—X. századi telepnyomok felett (itt már a későbbi századokban nem települt meg az ember) hordaléklerakódásokat észlelhettünk, amik egyértelműen a török kori magas vízállás következtében jöttek létre. Táji egységünk településeinek életére, azok hétköznapjainak alakulására, hogy koronként miként változtak az itt élt emberek házai, élethelyei és életkörülményei, hogy milyen növényi és állatvilág vette őket körül stb., most még csak futó pillantást sem vethetünk, hiszen ezek a kérdések annál szerteágazóbbak, hogysem egy rövid összefoglalás keretébe beleférjenek. A feltárt emlékanyag lehetőség szerinti komplex feldolgozásán a segéd- és társtudományok kutatóinak bevonásával dolgozunk, így pl. antropológus, zoológus, botanikus, kémikus stb. vesz részt munkánkban. A fenti kérdésekre az ő eredményeik ismeretében tudunk majd valóban objektív válaszokat adni. A Zala torkolatvidékének, mint egy kisebb táji egységnek a településA Bendefy—Sági—Simonyi közt zajló vita összefoglalását és irodalmi hivatkozásait ld. FÜZES Miklós—HORVÁTH László : A vörsi Máriasszony-szigeti templomrom és a Balaton hajdani vízszintje. Földrajzi Értesítő, 20. (1971) 491—497.