Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Bilkei Irén: Adatok Csák Árpád munkásságához

italikus jellegű népesség temetkezési szokása volt.­5 Észak-itáliai szokásokat visel a leletanyag nagy része is. Pó-vidéki terra sigileatak, bronzedények, üveg­urna, brostyántárgyak. Régóta tudott és Zala római kori kutatásának széle­sedésével lépten-nyomon jobban alátámasztott tény, hogy Nyugat-Pannónia romanizációjában mennyire meghatározó szerepet játszott az Észak-Itáliából érkezett népesség.-' 3 Keszthely—Újmajor biztosan a legkorábban érkezett ita­likusok egyik temetője volt. Alföldi A. egyenesen Tiberius-kori veterán-tele­pet sejtett itt, amelyet, azért hoztak volna létre, hogy őrizze a Balaton É-i partján vezető Poetovio—Aquincum diagonális utat.-' Az emlékanyag alap­ján a temető későbbre datálható, az I. század közepétől a II. század elejéig. Az itt előkerült egyébként kevés pénz is az Augustustól Antonius Piusig ter­jedő időszakból való. Sok kérdés maradt megválaszolatlanul. További tanulmányok feladata lesz pl. Csák Árpád hírlapírói tevékenységét, szerkesztői munkáját, valamint írásainak irodalmi értékét elemezni. A szerző inkább csak rávilágítani akart néhány problémára és jelez ­hogy Csák Árpádnak és a hozzá hasonló lelkes autodidaktáknak mekkora sze­repük volt Zala régészeti kutatásának megalapozásában.­8 RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK KBM — Keszthelyi Balatoni Múzeum Madarassy 1943. — Madarassy L.. dr. Csák Árpád emlékezete (Keszthely. 1943.) RIU — Die Römischen Inschriften Ungarns SÁGI 1969. — Sági K., Hetven éves a keszthelyi Balatoni Múzeum. A Vesz­prém Megyei Múzeumok Közleményei 8. 1969. 11—38. ZGY — Zalai Gyűjtemény. Közlemények Zala megye közgyűjteményei­nek kutatásaiból. ZML — Zala Megyei Levéltár 25 Topái J., Matrica (Százhalombatta—Dunafüred) korai., és középső-császárkori te­metője. Archaeológiai Értesítő 108. 1981, 70—78. x Legutóbb Bilkei I., Ujabb római feliratok Zalából ZGY 25, 1986, 13—19. ­7 Alföldi A., Aquincum városa és a római világbirodalom, in: Budapest története I. (Budapest, 1942) 322. 28 Itt szeretnék köszönetet mondani a keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársainak: Müller Róbertnek, Petánovics Katalinnak és Monár Adélnak a munkám során nyújtott segítségükért.

Next

/
Thumbnails
Contents