Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)

Petánovics Katalin: A zalai summásgazda Gangmeister im Komi tat Zala

Mások mit sem törődve a jövővel, zsírral telt vindővel, zsák lisztekkel megpakolva tértek vissza. Ezek a pallérok soha nem mertek együtt utazni a bandával — mert megverték volna őket —, ha-nem előbb, vagy utóbb szállították haza jogtalan szerzeményüket. Olyan — állítólag megtörtént — esetet is hallottam, hogy a kocsis, aki az állomásról a faluba hozta a gazda pakkját, szándékosan fölborította a kocsit, s az árokba dőlt minden a summások örömére. De a kocsi hajtója alig tudott leszerződni a következő évben. Az emberséges pallér együtt utazott a csoportjával, s velük együtt örülve, énekelve vonult be falujába. XI. Mint a dolgozat elején elmondtam, célom az volt, hogy reális képet rajzoljak a zalai summásgazdákról. Ügy éreztem, s érzem, hogy a Balatoni Múzeum adattárában lévő nagymennyiségű gyűjtött anyag feljogosít arra, hogy megkísérelhessem a megyére jellemző munkásgazda típust megfogni úgy, ahogy az a summások emlékezetében él. Ők azok a koronatanúk, akik megélték, megszenvedték a munkásgazdák módszereit, s volt összehasonlító alapjuk. Rájuk hivatkozva merem kimondani, hogy a kirívóan rossz, s a kiemelkedően jó pallér egyedi eset volt. A legtöbb pallér igyekezett megtartani a középutat az emberekkel való érintkezésben, az uradalom érdekeinek képviseletében és a vagyonszerzésben is.

30 Ezt azért hangsúlyozom, mert az eddigi szakirodalom a summásgazdákról meglehetősen negatívan szól, mintegy saját testvéreik árulójaként, kíméletlen hajcsáraként tünteti föl őket. Elég ha utalok Lencsés Ferenc tanulmányára: „Az idők folyamán a summásgazda mind jobban elkülönült és elszakadt a munkásoktól, s egyre jobban a nagybirtokosok befolyása alá került, ami igen sok esetben a summásság árulójává tette."

31 A Zala megyei summásgazdák mindegyike a parasztság legszegényebb rétegéhez tartozott, beleértve a csendőrökből lett pallérokat is. Nem volt ismeretlen előttük sorstársaik élete már csak azért sem, mert számos gazda 10—15 éves aktív summásévet hagyott maga mögött, mielőtt pallérrá lett. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a gazda is feleségével együtt, évenként vállalta a hathónapos otthontalanságot. Ha nem is a barakban, de egy raktárrá alakított zsúfolt szobában szorongott. Ö maga is kiszolgáltatott volt, neki is parancsoltak, s az uradalmi igazgatási rendszer legutolsó láncszemét alkotta. Még a cselédek is lenézték. Igaz, hogy a bandagazda keresete kétszerese volt egy első osztályú munkásénak, és kiegészült még egyéb mellékjövedelemmel is, mégsem volt olyan 30

Balassa I. 1981. 545. Az aratógazdákról írja: „Megtaláljuk közöttük az aratók elismert vezetőjét, aki elsősorban azok érdekeit képviselte és akár a sztrájkot is szervezte, de azokat is, akik a munkáltató és a munkás között egyensúlyoztak egészen azokig, akiknek csak az uradalom és a saját érdekük volt fontos. Általánosságban mégis megállapítható, hogy jelentős részük munkatársaik érdekét szolgálta és képviselte." 3J Lencsés F. 1964. 476. Uő. 1982. 160—161.