Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Balogh Elemér: Országgyűlési választások Zala vármegyében
juk. Szerkesztőként, publicistaként is aratott sikereket, 1861-ben Pest város főjegyzője. Keszthely az „Amazonhoz" címzett vendéglő előtti téren adott színhelyt a választásnak. A voksolás itt is az esti órákig húzódott, s az éj Gaál Endre győzelmét hozta Korizmics Lászlóval, az OMGE egyik vezetőjével szemben, 1379:710 arányban. A kanizsai választás rendben lezajlott ugyan, mégis pótválasztás elrendelésére került sor. A március 22-ón Martinkovics Károly ellenében, 1057:934 arányban megválasztott Sümeghy Ferencz ugyanis május 13-án meghalt. A június 14^én lefolyt új választáson Csengery Antal és Horn Ede küzdött a képviselői székért; a siker az előbbit koronázta, 161 szavazattöbbséggel 1031:870 arányban. Csengery Antal (1822—1880) Nagyváradon született, politikai pályafutásának fontos állomásai voltak: előbb a Felirati Párt, majd a Deák, végül haláláig a Szabadelvű Párt. 1861- és 1865-ben Bihar, 1872-, 75- és 78-ban pedig Nagykanizsa választja képviselővé. Jogot végzett, de inkább íróként és szerkesztőként vált ismertté. Horn Ede (1825—1875) zsidó tábori lelkész; a szabadságharc leverését követően a magyar emigráció jeles publicistája volt, aki közgazdászként a francia és belga tudományos életben aratott sok szép sikert. A kiegyezés után hazatér, az 1872. évi választásokon a vágújhelyi (Nyitra vm.) kerületben jelölteti magát, és győz is. Az 1872-ben lezajlott választásokra vonatkozó forrásunk úgyszólván nincs, mindössze a kor sajtójában olvasható leírások maradtak ránk, amelyek azonban csupán a megválasztottak személyét közlik. Űj választás kiírására két ízben került sor. A június 20-án lezajlott képviselőválasztások közül a szentgróti és a letenyei szakadt félbe. Az ismétlésre augusztus 22-én került sor; ekkor Szentgróton gr. Batthyány Zsigmond győzött 1023 szótöbbséggel, a letenyei kerület pedig Remete Géza ügyvédet választotta egyhangúan képviselővé. Ezzel lezárult az első népképviseleti törvényünk által szabályozott utolsó ciklus választási küzdelemsorozata, az ország politikai közvéleménye már az országgyűlés csatározásaira figyelt. Függelék Zala vármegye országgyűlési képviselői 1848—1872 között 1848 Választókerület Név és mandátum Pártállás Alsólendva Horváth Péter liberális ellenzék 37 1849. január 18-ig Gyika Jenő 1849—1849. A választásokon döntő többséghez jutott kormánypárt elsősorban az 1847/48. országgyűlésig liberális ellenzék néven ismert pártra épült, melynek vezetőjéül a negyvenes évek óta Kossuth Lajos tekinthető. A képviselők pártállásra nézve ld. Adalbert Toth: Parteien und Reichstagswahlen in Ungarn 1848—1892 (München, 1973).