Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)
Sirágli Lajos: A dunántúli olajbányászat hároméves terve (Adatok a MAORT történetéhez.
Az 1947-es választások baloldali sikere, a baloldali erők együttes fellépése, a vállalat igazgatóságában növelte a bizonytalanság érzését. Magyarországi vállalkozásuk jövőjével kapcsolatos álláspontjuk kialakítására Pau! Píuedemann, a MAORT amerikai állampolgárságú elnöke, 1947 novemberében New Yorkba utazóit. ,s A Standard Oil Company of New Jersey igazgatósága előtt nem voltak ismeretlenek a magyarországi állapotok: 1947 áprilisában Zürich-ben a Standard-vállalatok tanácskozásán azoknak az országoknak á politikai és gazdasági helyzetét elemezték — köztük Magyarországét is —, ahol vállalataik működtek." Rendszeresen informálták a magyarországi helyzetről jelentéseikben a MAORT vezetői is anyavállalatukat. Előre láthatták, hogy az államosítás elkerülésére egyre kisebb az esély, s ezért ehhez kedvező tárgyalási alap megteremtésére törekedtek. A sérelmek további állandó hangoztatásával, az árvitákkal és kártérítési követelésekkel azt kívánták elérni, hogy államosítás esetén 50—50'Vo-os amerikai—magyar vegyesvállalat alakuljon, mely még nyereséges lett volna számukra.0 Ebben a légkörben és ezeknek az elképzeléseknek megfelelően alakították ki a MAORT hároméves tervét. A MAQRT hároméves terve — a 100 1948. OT. számú utasítás nyomán — 1948 februárjában készült el. A vállalaton belül a központi tervmegbízott, Binder Béla, az egyes telepek tervmegbízottjai előtt február 10-én ismertette részleteiben a tervet.1 A vállalatot a XIV. számú vegyészeti ipari csoportba sorolták. A terv az üzemi, szervezeti struktúra és a termelési tevékenység részletes leírásával kezdődölt, mely szerint üzemenként a következő termelési tevékenységek folytak : Bázakerettye: nyersolaj, gáz, gazolin, propán-bután termelés. Lovászi: nyersolaj, gáz, nyersgazolin, gázkorom termelés. Pusztaszentlászló: csak nyersolajat termelt. Távvezetéki üzem: a nyersolaj szállításával foglalkozott. Nagykanizsa: központi javítóműhely, központi raktár. Kutatófúrások: a reményteljes területek mélyfúrással való feltárását célozták. Mihályi üzem: szénsavat termelt, palackozott és forgalmazott. A tervdokumentum hét fő részből állt: termelési, anyagfelhasználási, munkaerőgazdálkodási, önköltségcsökkentési, felújítási, beruházási, pénzügyi terv. A tervkészítők a vállalat korábbi években szokásos elszámolási, könyvelési és tervezési módszereihez ragaszkodtak. Az ismertetett körülmények közt az egész dokumentum egyetlen vitairat volt. Különösen így hatott az irányító szervek (Iparügyi Minisztérium, Gazdasági Főtanács) elképzeléseivel szöges LS MOIM Arch. — MAORT Heti jelentések 1947. 45. sz. |:, MOIM Arch. — Gyulay-iratok XXXIX. 2. -'"NÉMETH András: i. m. 284. p. 11 A MAORT 3 éves terve. MOIM Arch. — Gyulai-iratok XL. 2. A terv vállalaton belüli kihirdetéséről: MAORT Heti jelentések 1948. 6. sz.