Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Foki Ibolya: Az

ágazatok meghonosítása szintén jórészt zsidó családoknak köszönhető. A zalai zsidók nemcsak jeles ipari és közgazdasági szakembereket adtak az országnak, hanem közülük származik a később világhírűvé vált zeneszerző, a keszthelyi születésű Goldmark Károly is. 11 Az antiszemita nézetek terjedésének, a zsidóellenes hangulatnak már az országos zavargások kirobbanása előtt is voltak bizonyos jelei Zala megyében. 1859-ben Galsai Kovács Vendel, egerszegi várnagy kisebb terjedelmű, Zalai Titkok címmel ellátott visszaemlékezésében többek között a magyar és ezen belül a zalai középosztály romlásának okait elemezte. Szinte minden baj for­rásának a zsidókat tekinti, akiket képmutató, az üzleti haszonért bármilyen eszközt igénybe vevő, egymás közt is ellenségeskedő, de a keresztényekkel szemben egységesen fellepő népfajnak mutat be. 12 Ábrázolásmódja megmarad a felszíni jelenségek leírásánál, főként a hanyatló középrétegek szemszögéből figyeli az eseményeket, a mélyebb társadalmi és politikai okok feltárására nem tesz kísérletet. 1878-ban az Erdészeti Lapokban megjelent cikkében Ka­bina János, kataszteri erdőbecslö nemtetszését fejezi ki Hahn József izraelita vállalkozó működése fölött, akik Lenk Sámuel az Eszterházy-hitbizomány Alsólendva — Nempthy uradalmainak főbérlője bízott meg 1875-ben az erdei vágások kezelésével és értékesítésével. A szerző főként azt kifogásolja, hogy az illető vállalkozó a hatásköre alá tartozó erdészeti személyzet jelentős részét ki­cserélte, valamint nem fordított kellő gondot a kiirtott erdőterület felújítására. Kabina János véleménye szerint Hahn József fellépéséig a gazdálkodás ren­desen folyt, utána azonban „kezdetét vette oly gazdálkodás és felújítási rend­szer, mely minden, csak némi ismeretekkel is bíró elfogulatlan embert undor­ral tölt el." Végül a főbérleti rendszer megszüntetését javasolj a. 1:1 Ez említett uradalmak kezelését nem ekkor bírálták először. Lenk Sámuel és a Rosenfeld cég 1861-ben vette bérbe az itt található összes mezőket, réteket és erdőket. Nem sokkal ezután vita keletkezett a gazdaságot korábban kezelő tisztviselők és az új bérlők között arról, hogy ki folytatott, illetve folytat célszerűbb gaz­dálkodást az uradalomban. Az előbbiek álláspontját kifejezésre juttató egyik röpirat Nagykanizsán jelent meg, amelynek álnéven író szerzője azt bizony­gatja, hogy a bérleti rendszer létrehozása előtt sokkal jövedelmezőbbek voltak a birtokok, a jelenlegi bérlők csak saját hasznukat nézik és gazdálkodásuk­kal hosszú távon kárt okoznak az uradalmaknak. 14 Érdemes megjegyezni, hogy az Eszterházy-hitbizomány más uradalmainak bérbe adását is éri ekkor bírálat, amely elsősorban szintén az erdőkezelésre vonatkozik. 1 "' A kaposvári uradalmat pl. teljesen eladósodott állapotban ugyan­11 Zsidó lexikon 477. p., 628—630. p., 882. p. 12 ZmL. IV. 433. 5744. sz. 13 KABINA, 111—115. p. **P. ZELOSUS: A főméltóságú Esterházy Herczegséghez tartozó A-Lendva Nempthy uradalmak jövedelmi képessége és állománya kibérlés előtt és után. (Nagykani­zsa, 1866.) A másik fél álláspontját (Ehrenfeld): A herceg Eszterházy-vagyon kezelése gr. Zichy Ferenc által. Megczáfolása a hason czímű röpiratban foglalt teljesen valót­lan és elferdített tényeknek c. röpiratból ismerhetjük meg. (Bécs, 1865.) 15 WESSEL Y 30—35. p.

Next

/
Thumbnails
Contents