Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 25. (Zalaegerszeg, 1986)

Balogh Elemér: Az első népképviseleti választások Zala megyében.

fél kőzáporral, botokkal, fokosokkal könnyen elkergette, de csak rövid időre. Hamarosan visszatértek kapákkal, dorongokkal — a jegyzőkönyvben még puskák is szerepelnek! — és elhajtották Bója pártját szörnyű vérengzés kö­zepette. Minderről Bessenyey György jegyző, ki a barátok templomának tor­nyába menekülvén jól végig tudott tekinteni a „csatatéren", így számolt be: „Nagy zaj, szóváltás és kiáltozások közt egyszerre verekedésre keltek és a Bó­jaiánusok nagy lármával, felbőszültén nyomták hátra a Babocsaikat kövekkel kezökben és fürkósbotokkal, mire ezek megszaladtak a Kapronczai utca felé, s legborzasztóbb volt a hídnál, hol összve torlódva a nép: a verekedés irtóz­tató volt. De még borzasztóbb volt, midőn a megszaladt tömeg a legnagyobb gyorsasággal, hol szedve nem tudom, öles durungokkal tért vissza és ütlegeik sújtására hullott a nép." 25 Albanich Flórián, a város bírája azon kevesek közé tartozott, ki megpró­bálkozott a rend helyreállításával. Erélyes felszólítására Ungern Ferenc varga, kanizsai lakos előállt, s éles hangon kijelentette, hogy „ő itt semmi bírót nem ismer". Horváth János ügyvéd vallomása is egybevág a választásról addig el­mondottak alapján kibontakozó képpel. Ö éppen a szavazatszedő asztalnál ült, mikor a lármát meghallotta. Látta, hogy Albanich Flórián miként tény­kedik a tömeg déli részén, így ő az északi részre sietett, de nem sok sikerrel járt ő sem: „Láttam, hogy Bója pártja béliektől egy bot Babocsai pártja bé­liek fejére koppant, amelyet tüstént igen sok, mintegy 25—30 bot követett, s Babocsai emberei fejeiken rettentő kopogtatás történt." 20 Barts József, a választás folyamán békésen viselkedő Chernél párt embe­re volt. Elmondása szerint a választás előtt a Bója pártiak elkezdték őt és társait magukhoz csábítani. Közöttük olyanok is voltak, akik megítélése sze­rint választójoggal sem rendelkeztek. Barts így idézi a hozzászólókat: „Atya­fiak, ne küldjünk nemes embert követnek, mert azon szép szabadságunkat amelyet nagy nehezen szerzettünk meg, ismét el fogják veszteni. Ne tartsa­nak az urakkal, mert fogják látni, hogy fél esztendő múlva ismét robotol­nak." 27 A Chernel-pártiak azonban tántoríthatatlanok maradtak. Tersánszky József megyei orvos június 23-án kelt jelentéséből is kitűnően az elszabadult indulatoknak igen szomorú „eredményei" lettek. Hardy János, Honthy József és Házdy József gelsei, valamint Kaszás György kisradai lako­sok sérüléseikbe belehaltak, és további 18 férfi feküdt súlyos állapotban a kanizsai ispotályban. Egyikük, Horváth János látlelete így szólt: „Halánték sebe van, melynek üregébe egy dió férhet". A kórházon kívül a helybeli polgárok házai is nagyszámú sérültet fogadtak be — ezek számát nem is­merjük, bár Sümeghy Ferenc főszolgabíró elrendelte a követválasztás alkal­mával megsérült egyének orvosi megvizsgálását. Az erről készült jelentés 65 sebesültről tudósít, akik közül kettőnek az egészségi állapota válságos volt. A Tuboly Mihály vezette küldöttség meglehetős alapossággal felderítette a választás eseményeinek körülményeit, de mindössze három verekedőt tartóz­tatott le. Ezért az állandó bizottmány utasította Molnár Alajos alügyészt újabb tiszti vizsgálat lefolytatására azzal a megjegyzéssel, hogy az előbbi küldöttség 25 ZmL. állandó bizottmányi jkv. 1848. június 17. 26 ZmL. állandó bizottmányi jkv. 1848. június 17. 27 ZmL. állandó bizottmányi jkv. 1848. június 17.

Next

/
Thumbnails
Contents