Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 21. (Zalaegerszeg, 1985)

Foki Ibolya: Olasz—szlovén menekültek Zala megyében

öregekből álló munkaképes kilakoltatottak. Ennek ellenére a járásokból beérkezett jelentések egybehangzóan tanúsítják, hogy a munkaképeseknek mindenhol igyekeztek munkát szerezni (elsősorban mezőgazdasági munkaalkalmat). Az érdekeltek azonban — valószínűleg a fentebb említett okok miatt — ezzel a lehetőséggel nem éltek. A munkát elkezdték, de rövid idő után abbahagyták. A felkínált munkaalkalom tehát vagy a munka jellege, vagy az alacsony ellenszolgáltatás, vagy más okok miatt nem felelt meg nekik. A tapolcai főszolgabíró ezt írja: „... a legjobb helyen abbahagyták a munkát azon kifogással, hogy ők idegenben nem tartoznak dolgozni". Egyes uradalmak is pártfogolták kezdetben őket, pl. Szigligeten gr. Esterházy Pál, Lesencetomajon gr. Deym János. A végzett munka minőségével azonban nem voltak megelégedve, így foglalkoztatásukat beszüntették. Ugyanez a panasz a megye más helységeiben is tapasztalható. Lényegében tehát még a munkaképesek jelentős részét is gyakorlatilag a községeknek kellett eltartani. Ez már rögtön a megérkezés után konfliktusokat okozott. A járások többsége sérelmezte, hogy az előzetes jelzésekkel ellentétben munkára alkalmatlan egyéneket kellett befogadni. A lakosság rokonszenvére, amely először az érkezőkkel kapcsolatban megnyilvánult, nem lehetett tartósan számítani, hiszen előre látható volt, hogy a folyamatos eltartás terhei ezt fokozatosan csökkenteni fogják. A zalaszentgróti járásban először Türjére irányították az összes kilakoltatottat. Erre a türjeiek kijelentették, hogy ennyi embert anyagi eszközök hiányában a község képtelen eltartani. Így sikerült elérniük, hogy a menekültek egy részét más falvakba helyezték át (lásd: a menekültek elhelyezésére vonatkozó táblázatot). A tapolcai járásban már az érkezés másnapján voltak, akik visszajöttek a környező községekből a járási székhelyre, mondván: se munkát, se ellátást nem kaptak. Az alsólendvai főszolgabíró arról számolt be, hogy az elhelyezettek sorsa teljesen bizonytalan, az érintett községek, mivel az érkezettek mezőgazdasági munkára alkalmatlanok, megtagadták az eltartást. A keszthelyi járás kéri, hogy több menekültet már semmiképpen ne helyezzenek oda, mivel az élelmezési helyzet a hadiállapot miatt már amúgy is elég súlyos. A körülményeket jól illusztrálja, hogy az alispánnak egymás után többször kellett kiadnia olyan, lényegében azonos tartalmú rendelkezéseket, amelyek a községeket kötelezik az odairányított egyének elhelyezésére és közsegélyezés útján való eltartására. Ennek a helyzetnek a kialakulását nagymértékben elősegítette a hatóságok nagyfokú bizonytalansága az érkezettek státusát, erkölcsi, társadalmi és főként politikai megítélését illetően. A menekültek többsége olasz nemzetiségű volt, tehát egy olyan állam nyelvét beszélték, amellyel a Monarchia hadiállapotban állt. Ráadásul olyan területről érkeztek, amely szerepelt az olasz területi követelések listáján. Másrészt ezeknek az embereknek a hozzátartozóit a Monarchia hadseregébe sorozták be, vagyis rokonaik, barátaik annak az államnak az oldalán voltak kénytelenek harcolni, amely saját nemzeti törekvéseiket akadályozta. Tehát eleve tekintetbe kellett venni az ellenséges állammal kapcsolatos érzelmi megnyilvánulásokat, a feltételezhető szimpátiát. Ugyanakkor az illetők osztrák állampolgárok voltak, tehát a dualista partner