Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE

eljártak summásmunkára Somogyba és Baranyába, néhányan pedig napszám­ba a pesti távirdához. 263 Állami vagy közületi beruházás híján — a háborút követő inflációs idők­ben — a mezőgazdaságon kívül más megélhetési lehetőség alig volt. Az ipart 1925-ben 261 csupán 2 kovács és 2 csizmadia képviselte a faluban, ahol még sza­tócsbolt sem volt. Az állatállomány ugyanekkor: 126 ló, 121 szarvasmarha, 116 sertés és 215 juh. A gyermekek osztatlan községi iskolában tanultak, s csak 1928-ban épült egy 2 tantermes, tanítólakásos népiskola. Négy uradalom szorításában az 1930-as években is alig létezett a falucska. Az 1935-ben még 403 holddal rendelkező Dr. Kovács-Sebestyén Tibor igyeke­zett gazdaságát kapitalizálni. A keresletnek megfelelően Bánkúti-búzát, Bauer­-sörárpát, Fleischmann-tengerit, rózsaburgonyát, mákot, repcét, bíborherét, lóheremagot és szálastakarmányt termelt, valamint bikát, göbölyt, baromfit te­nyésztett. Tehenészete is jelentős volt. Ez évben a következő termények, ill. jószág került a faluból eladásra: 600 q búza, 100—100 q burgonya, ill. repce. 1000 q kukorica, 100 q mák, 100 q hüvelyes, 2 tenyészállat, 100 növendék- és 50 db vágómarha. 263 1941-ben a község határa 89 kat. holddal gyarapodott: Becsehelytől hoz­zácsatolták a Petriventei oldalt. 266 De ez nem igen érintette a szegényparaszt­ságot, melynek asszonyai —, hogy némi jövedelemhez jussanak — innen is vékaszám hordták fejükön a nagykanizsai piacra a tejhasznot, a tojást, vala­mint a gyűjtögető gazdálkodás termékeit: a gombát és erdei gyümölcsöt. A felszabadulás után 83 gazda jutott földhöz. 267 1949-ben a volt cselédekből 80 taggal termelőszövetkezet alakult. Mivel csupán egy G 35-ös traktoruk volt, csaknem minden munkát kézi erővel végeztek, bár a letenyei gépállomás sok­szor besegített. 1960 óta a falu termelőszövetkezeti község. A tsz-ben főleg az asszonyok dolgoztak és dolgoznak, míg a férfiak a különféle építkezéseken vagy a postá­nál, távirdánál kerestek munkát. 1965-ben az Aranykalász Tsz. 894 kat. holdon gazdálkodott, melyből 648 volt a szántó. 120 szarvasmarhát tartottak, a gépi erőt 7 traktor jelentette. Mivel azonban ez a kis tsz nem tudott korszerűen gaz­dálkodni és megerősödni, 1968-ban 45 taggal egyesült a közlekedés szempont­jából legalkalmasabb becsehelyi Április 4. Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel, amelynek jelenleg is több mint 40 itteni tagja van. 1969-től közigazgatásilag is Becsehelyhez tartozik Petrivente. Vele közös tanácsú község ottani székhellyel, Ventepuszta külterülettel, ahol 1970-ben már csak 18 személy lakott. 268 Egészségügyileg is ide tartozik, noha orvosi rendelőt korábban már építettek. Bár lélekszáma a felszabadulás óta — horvát falvaink között a legnagyobb mértékben — több mint 10%-kal csökkent, mégis gazdagodott a község néhány 263 BODOR A. 1921. és 1926. 26 ''Közig. Táj. 1925. 265 KISS E. 1935. Gazdacimtár. 137—141. 260 NJF Petrivente telekkönyve. 267 BÉLI J. 1977. 268 HN. 1970. 648.

Next

/
Thumbnails
Contents