Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
legnépesebb lett. Számos nagycsalád élt egy kenyéren: 1770-ben 1 pl. 7 adózóval. 10 lélekkel, 8 pedig 6 adózóval és 12—11, ill. 10 lélekkel. A 91 családból 10 az Andrásek, 7—7 pedig a Kanizsai, a Dobos, a Lukács, ill. a Ribarics nevet viselte. (17. táblázat.) VA A vezetéknevekből ítélve a népesség ekkor még vegyes volt. De már ekkor elkezdődhetett a magyarok horvátosodása, mert az 1775. évi dikálisban számos magyar családnevű egyén horvát utónevet visel. 1 ' 53 Az árutermelés fejlődésével a XVIII. sz. második felében nőtt a kézműipar jelentősége is. Az 1770-ben összeírt jobbágyok között akadnak már kézművesek: a 4 takács együttesen 30, a csizmadia 4, a faber (valószínűleg kovács) 6 Ft, a 4 molnár pedig 59 p. mérő jövedelmet vallott be. Összeírtak ugyanekkor 5 zsellért és 6 extraszerialistát is: az utóbbiak között volt egy szűrszabó 10 Ft és 1 uradalmi molnár 30 p. mérő gabonajövedelemmel, valamint 1 községi csordás és 1—1 uradalmi kanász, ill. tehenész. A jobbágyok nagyrészt búzát, rozsot és kukoricát termeltek, de meghaladta a 200 p. mérőt az árpa-, a zab- és a hajdinatermés is. 136 Főleg szarvasmarhát és lovat tenyésztettek, mert ekkor már sokan fuvaroztak. Szőlőt a szomszédos Becsehely, Rigyác és Eszteregnye „hegyein"' műveltek, mégpedig jelentős mennyiséget: 410 kapásnyit. Mivel saját szőlőhegyük nem volt, borukat csak 3 hónapig mérhették. A földesúr főleg kukoricát és búzát termelt, szarvasmarhát és sertést tenyésztett. A határ egyetlen szőlőhegyét is ő birtokolta. A lakosság sokat szenvedett az átvonuló katonaság beszállásoiásának és ellátásának terhétől, s évről évre nagy gondot okozott az árvizektől megrongált utak és hidak javítása. Az 1767. évi urbárium nem sokat enyhített a parasztok sorsán, és hamarosan megmutatkoztak hiányosságai is. A pontatlan fogalmazás — pl. a jobbágytelkek nagysága, az irtások visszavétele és a kisajátítások kérdésében — számos lehetőséget adott a rendelet kijátszására, ezért a XIX. sz. elején helyzetük ismét súlyosbodott. Fokozta ezt a napóleoni háborúkkal kapcsolatos gazdasági konjunktúra, amely a földesurakat mindenütt a gabona- és takarmánytermelés erőteljes fokozására ösztönözte. Főképp az irtásföldekkel kapcsolatos visszaélések sodorták a tótszerdahelyi jobbágyokat az 1802-i parasztmegmozdulások sorába. Megtagadták a kilencedet és robotot, bírájuk pedig a szepetneki evangélikus tanítóval felségfolyamodványt Íratott, melyet egy tótszerdahelyi és polai paraszt vitt Pozsonyba. A készülő lázadás kivizsgálására a megyei küldöttek először külön hallgatták ki a jobbágyokat, majd gyűlést hívtak össze Szerdahelyre abban a reményben, hogy a vádlottak ott egymásra vallanak. A nevezetes nap hajnalán azonban a falu apraja-nagyja felsorakozott a kápolna előtt, s fenyegetően kiáltozta: „Meglátjuk, ki akarja elfogni bíráinkat?!" A bizottság — nem mervén a húrt tovább feszíteni — beszüntette a kihallgatásokat, Annyi mindenesetre nyilvánvalóvá lett, hogy az alsólendvai, lenti, belatinci és becsehelyi uradalmak elkeseredett népe egymással egyetértésben írta a panaszleveleket, s közösen adtak pénzt a követek pozsonyi útjára. A tótszentmártoni szolgabíró még azt is tudni vélte, hogy a letenyeiek tömegdepun4 ZML Conscr. Univ. 46/76. 7—10. 47. 1770. 1:15 ZML Tótszerdahely 1775. évi dikálisa 136 ZML Conscr. Univ. 46/76. 7—10. 47. 1770.
