Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
Súlyosbodott a jobbágyok helyzete, midőn Tótszentmárton földesura Budor Miklós lett. 1718-ban pl. panaszt tettek az úriszéken, hogy uruk még pünkösd és Nagyboldogasszony napján is munkára parancsolta őket. 7íi A kor különböző célból készített összeírásai azonban megbízhatatlanok és gyakran ellentmondóak. A parasztnak egyértelműen érdekében állt, hogy javait eltitkolja. De a földesúr is igyekezett jobbágyai helyzetét minél sötétebb színben feltüntetni, hogy kevesebb adót rójanak ki rájuk, s így minél teljesebben a maga számára sajtolhassa ki anyagi és munkaerejüket. 1728-ban vidékünkön egy negyedtelekhez — a talaj minősége szerint — 11—12, a nyolcadtelekhez pedig 4—6 hold szántó tartozott, amit két nyomásban, négy igavonóval és háromszori szántással műveltek. A föld a vetőmag 3—4-szeresét adta vissza. A 16, zömében nyolcadtelkes örökös jobbágy 111 hold telki földön és irtásokon gazdálkodott, de a 15 zsellér némelyike is művelt irtásföldet. 8 holdon ekkor már termeltek kukoricát. Ám a földesúr már ekkor rátette kezét a legjobb szántókra, és 40 holdat a majorság részére foglalt le. A 70 szekérnyi telki rét mellett 10 szekérnyi irtásrétet is összeírtak. Közülük a mélyen fekvőket gyakran elöntötte a Becsehelyi-patak, emiatt évente általában csak egyszer kaszálhattak. A szomszédos földesúr, Gyöngyösi Nagy Ferenc ekkorra már kisajátította a legelők nagy részét. Így azt Szerdahelyen kényszerültek bérelni, ahol egy pár szarvasmarha után 20 dénárt fizettek. Makkoltatni sem igen tudtak. A parasztok közül egy takácsmesterséget űzött, 1 zsellér csizmadia, 2 pedig molnár volt a földesúr malmaiban. Együttes jövedelmük évi 17 Ft-ot tett ki. Az adóalanyokra is kiterjedő tájékoztatást a 16. sz. táblázat adja. 77 A XVIII. század derekától a szentmártoni határt tovább nyirbálták saját, s a környező helységek földesurai. 1766-ban pl. Inkey Boldizsár sajátított ki 145 h. irtásfölclet és 92 kaszás irtásrétet, melyek egy részét allodizálta, más részét telkekre osztotta. 78 Az 1767. évi Mária Terézia-féle urbárium előtt a tótszentmártoni — részben örökös — jobbágyok még szerződés nélkül, parancsolatra, „szám nélkül" robotoltak, kilencedet azonban nem adtak. De ekkor őket is kötelezték a kilenced termésben történő lerovására és a 2 ökrös igásrobotra. A legtöbb jobbágy ekkor fél-, háromnyolcad-, ill. negyedtelken gazdálkodott, s a 60 jobbágy összesen 27 és 24, 32 (tehát csaknem 28) telket művelt. Egy egész telekhez már csak 20 hold szántó és 8 szekérnyi rét tartozott, karácsonyig azonban bormérésí jog illette a falut. A helységet a föld minősége után a II. osztályba sorolták. Házas zsellér 10, hazátlan 7 volt. 70 1770-re a több hullámban érkező telepesek nagyjából megszállták a vidéket. A családnevek összehasonlító vizsgálata némi fényt vet a lakosság összetételére, az ekkor összeírt 76 családfő közül ugyanis 6-nak Premec, 4—4-nek Hederics, ill. Kuzma, 3—3-nak Mihovics, ill. Mihalics volt a neve. Közülük több név 7fi ZÉL. Prot. Broj. 73/IV. 75—76. 1718.; ZML. Conscr. Univ. 21. 167. 1720. 77 ZML Conscr. Univ. 22/h 545—547. 1728. 7K SZÁNTÓ I. 1952. 263. 79 ZML Urb. Mellékletek 55. 9 pont, 1768.; FELHŐ I. 1970. 402—403.
