Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA
miként a keményfa támlásszék is — csapolással, zsilipelve készült, s elemeit fa szegekkel rögzítették egymáshoz. (H: 94,2, Sz: 48, M: 30,5 cm.). Ezen bölcsőnek 1962-ben egész Tótszentmárton csodájára járt. Több öreg is visszaemlékezett, hogy nékik is volt hasonló ácsolt bútoruk: asztal, láda, sőt támláspad. Házilag készült mind. A festett asztalosbútor szorította ki őket fokozatosan, majd a 60-as évek viharos társadalmi átalakulása többségüket a padlásról a tűzre juttatta. Ajándékozónk fia is fel akarta hasogatni e bölcsőt gyújtósnak, de az apa nem engedte, bár az unokáknak a szülők kiságyat vettek már. Az általánosan elterjedt fenyőfabölcső az előbbinél jóval magasabb volt, s többnyire ezermesterkedő emberek csinálták. 1932-ben készült az a szép beleznai zipka (Lelt. sz.: 73.14.1). melynek mindkét vége egyetlen darabból faragott, íveltre munkált talpon nyugszik. A két oldaldeszka felső harmadába 11—11 pálcát csapoltak rácsként. Ezeken hurkolták át azt a kenderkócmadzagot fáslit, mellyel a gyermeket a bölcsőbe kötözték. (H: 97, Sz: 47,5, M: 54 cm.). A csecsemők kb. egyéves korig aludtak benne. Aljába kis szalmazsákot slamnaca, meg vánkost tettek. Ha szőttek, a vég vászonból meghagytak egy fél szelet lepedőnek. Az idős adatközlő szerint a kisgyermeket akkor még nem úgy pelenkázták. mint ma, „nem csináltak velük annyi cirkuszt". Bekötözték mindenféle rongyba, az volt a pelenka. Mikor saját gyermekeik kinőttek már a bölcsőből, kölcsönadták, s még 1945 után is házról—házra vándorolt. Az állókába stalka a járni kezdő 1—2 éves gyermeket rakták, hogy ne mászkáljon a felnőttek lába alatt. A 83,b rajzon látható darabot szintén Glogovecz József készítette 1956 körül unokájának. Anyaga tölgypalló. Lapjából hiányzik már a korábban szokásos kerek mélyedés, a taca, melybe a gyermek számára az ennivalót rakták. (H: 69, Sz: 26, M: 35 cm.) (E masszív bútordarab később többnyire más célt is szolgált. Amikor valamely öreg már nem tudott kijárni az árnyékszékre, bilit tettek bele, s szoba-vécé vált belőle.) Könnyedébb, egyszerűbb kivitelű a fentinél az a szentmártoni keményfa állóka (Lelt. sz. : 62.23.8), melyet Kuzma György készített 1920 körül gyermer kei részére. Jól szolgált, mert még az unokák is ebben tanultak meg állni és járni. Az erősebb gyermeket már 8—10 hónapos korától beletették, hogy ,,a lábai erősödjenek, szokjon hozzá'. Közben játszottak vele, meséltek neki. Általános volt még az 1940-es években is. Ma azonban már csak ritkán találkozunk vele, mert a védőnők és orvosok helytelenítik használatát. (H: 78, Sz: 30, M: 54 cm.) A nagyobbacska, 2 év körüli gyermeket gyakran ültették magas etetőszékbe (83/c rajz), melyet valószínűleg a polgári háztartásokból ismertek meg. Több ilyenről tudunk a szomszédos Beleznáról, Miklósfáról is. Ismerték horvát falvainkban a Gönczi által is megtalált — fent a mestergerenda vájatába, alul pedig kifúrt, nehéz fatuskóba állított — kerengőt," 1 " 1 melynek kb. 1 méter hosszú kiálló rúdjához hajlékony fűzvesszővel rögzítették a kisgyermeket olymódon, ahogy a kaszára szerelik rá aratáskor m GÖNCZI F. 1895. 10Ü.
