Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)

HORVÁT FALVAINK ANYAGI KULTÚRÁJA

látható elrendezést, vagyis egyre gyakrabban találunk a konyha előtt — a pitvar helyén — zárt kis előszobát,gang, hoker, ahonnét külön ajtó nyílt a 3 fő helyiségbe. A konyha füsttelenítése ekkorra természetesen lezajlott — e házak már mind kéménnyel épültek —, de a helyiségek beosztása egy ideig még változatlan maradt. További fejlődést jelentett az előszoba előtt kiugró tornác kialakítása. Néha csak bádogtető fedte, máskor azonban két oszlop tartotta a tetőszerkezetet. Később e teret körülfalazták, s ajtó került az oszlopok közé. Parasztházaink alaprajzi fejlődésének ez a változata (45 6. rajz) igen elterjedt a téglaházaknál is, és formailag, valamint esztétikailag egyaránt színesebbé, hangulatosabbá tette a faluképet. A téglaház és fejlődése Falvainkban a téglaépítkezés — a lakosság szegénysége miatt — csak késve kezdődött meg. Bajcsán pl. 1900-ban 6, Semjénházán pedig 7 téglaház állt. Legtöbbet Szerdahelyen írtak össze: 67-et. Igaz, hogy Petriventén már a múlt században is működött téglaégető, de az jobbára az uradalom szükségleteit szolgálta. 1900-ban Molnáriban is volt egy 4 dolgozót foglalkoztató téglaégető. Ebből fejlődhetett ki a Fischl-féle téglagyár, amely 1920-ban már hosszú lejáratú hitelre is adott téglát. Hatására 1900 és 1930 között főleg Murakeresztúron és Szerdahelyen lendült fel a téglaépítkezés. A téglaházak alaprajzi elrendezése csaknem a felszabadulásig hasonló maradt a fejlettebb fatalpas, ill. tömésfalú házakéhoz. Általában kis előszobával, vagy a bejárat elé toldott — körül nyitott, részben nyitott, esetleg zárt — tornáccal, haker épültek. E házak is végoromfallal néztek az utcára, s nyeregtetős, ritkábban csapott nyeregtetős vagy csonkakontyos tetővel készültek. A rangosabb házaknál a kakaspántos födémek a nagyobb teherbírású székes. stolec tetőszerkezettel készültek. Az eső elleni védelmet a lecsüngő szarufák biztosították. Később a téglaházaknál nőtt a helyiségek száma. A padláslépcsőt már nem a konyha teréből vonták el, hanem a kamrából indították, a konyhából vagy a hátsó szobából pedig néha leválasztottak egy kisebb-nagyobb éléskamrát is. Mindegyik házfajta konyháján és kamráján előszeretettel alakítottak ki vakablakot. A házak díszítésére téglából kifalazott párkányok, falpillérek, szemöldökök és aedikulák valamint vakolatból felrakott cifrázatok szolgáltak. A módosabb gazdák a Kanizsán — s talán a muraközi mezővárosokban — látottak hatására már mindenütt klasszicista vagy eklektikus elemekkel gazdagított, s előregyártott gipszfigurákkal díszített homlokzatot készítettek. 1900-ban Szerdahelyen már 5, Szentmártonban pedig 6 kőműves dolgozott. Különös jellegzetessége e helységek téglaépítészetének a díszes, kváderezett vagy armirozott, esetleg a lapos pillérekkel tagolt oromfal, melyen a két padlásablak között általában kis fülkét alakítottak ki valamelyik szent szobra számára. Alatta gyakran látható díszes keretben a tulajdonos neve, az építés évszáma, sőt az IHS-monogram is. E házak szobái már padlózottak, konyhájuk és előszobájuk cementlappal lerakott vagy téglázott, kamrájuk azonban gyakran csak döngölt földes. Födémük eleinte deszkából készült, de gyorsan elterjedt a vakolt mennyezet is.