Kerecsényi Edit: A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája - Zalai Gyűjtemény 20. (Zalaegerszeg, 1983)
A KÖZSÉGEK TÖRTÉNETE
kiosztott 45 holdat/' 59 A hercegé volt minden erdő a falu körül. Októbertől áprilisig 30—40 családból jártak ide ölfát vágni. A levágott ág volt a részük, azzal tüzeltek télen. A paraszti birtokok 1935. évi felmérésekor a gazdaságok 89,2" o-a volt 5 holdnál kisebb. Azon belül 46 „gazdaság" még az 1 holdat sem érte el, ami sokkal rosszabb az országos és a megyei átlagnál. 1930 körül már az is nagygazdának számított Bajcsán, akinek e szerintük „hetedosztályú" földön 10 holdja volt. (8. táblázat.) A főtermény a kukorica maradt (holdankénti átlag 10 q). Általában ezt és burgonyát (80 q átlagtermés) termeltek. Gabonát — rozsot (átlagtermés 7 q) és kevés árpát — csak a nagyobb birtokos mert vetni, mert kockázatos volt. 1930 táján a módosabbak 400—500 n.ölön cikóriát, „cigórit" is termeltek: Kanizsán adták el a Kávégyárban. A nincsetelenek /Mórichelyre a Bárczay uradalomba jártak „részibe" aratni: 10—12 kereszt kepe után kaptak egyet. Odamentek napszámba is: cukorrépát és cikóriát kapálni vagy kaszálniA nagy szegénységgel magyarázható, hogy a házak egyharmada még 1930ban is fatalpas és zsúpfedeles volt. (27. táblázat.) Minden telken ott állt a fonott kukoricakas, amiben a főterményt, a kukoricát tárolták. Az ipart 1925-ben mindössze 1 szatócsbolt, 1 kőműves, 2 cipész és 1 kovács jelentette, s később sem volt e téren fejlődés. Háziiparként kosarakat fontak, nyírágseprűt kötöttek, amit házról házra járva árultak Kanizsán. Akiknek vasutas hozzátartozójuk volt, még a Balaton mellé is eljártak velük. A fiatal férfiak közül egyesek távirdai munkára „drótos"-nak mentek Veszprémbe, ahol szepetnekiek voltak az előmunkások. De csak protekcióval — egy kövér lúd árán — tudtak bejutni. Mikor 1935 után megkezdődött az útépítés a lispei olajmezőre, ott is többen munkához jutottak. Érthető hát, hogy e sokféle külső hatás nyomán a nép lassan elhagyta nemcsak viseletét, hanem szokásait, sőt anyanyelvét is. 460 Szinte a felszabadulásig egymással házasodtak, hogy a „birtok" megmaradjon. Csak elvétve fordult elő egy-egy házasság -fityeházival, semjénházival vagy szepetnekivel. Saját magukról azt tartották, hogy a környéken ők a legügyesebbek és legravaszabbak. Pl. tojást vettek Miháldon, Pátróban, Pogányszentpéteren, és eladták Kanizsán, bár csak 1 fillér volt darabján a hasznuk. A gyűjtögetésből (gomba, makk) is szereztek pénzt. Foglalkoztak libatöméssel, lúdhizlalással is, ezért mondták róluk: „söprűcsinyáló meg lúdtömő Bajcsa"/ Ül Szinte hihetetlen, hogy a falu 1870 és 1969 közötti szaporodása — eme sanyarú körülmények ellenére is — csaknem 96%-os volt, amivel a vasútállomással rendelkező, tehát előnyös közlekedési adottságú körjegyzői székhely, Murakeresztúr után következett. (5. táblázat.) Elmaradott volt a falu közművelődési tekintetben is. Az osztatlan községi elemiben 1925-ben még egyetlen tanító oktatott. Csak 1936-ban építettek egy kéttantermes iskolát tanítólakással. Ebben 1948-ig, az iskolák államosításáig már két tanító működött. Az egyesületi életet csupán az önkéntes Tűzoltóegylet jelentette. 459 NJF telekkönyve, Bajcsa. OFB 34465/1923. és a 21796/1924. sz. ítélete. 460 Közig. táj. 1925.; BODOR A. 1926. 401 TGYM A. 1077—79. Bajcsa.
