Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Vörös Károly: Degré Alajos
koordináták meg is határozzák, le is írják Degré Alajos életét. Illetve leírnák és meghatároznák, ha ez a nem könnyű, nem simán gördülő élet és gazdag termése, egyszerűen beszorítható lenne kereteik közé. A zalaegerszegi törvényszék elnökének fia középiskoláit már Budapesten végzi a piaristák híres gimnáziumában, majd az apai példát követve, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozik be. Tanulmányai végén egyéves állami ösztöndíjjal Párizsban folytat tanulmányokat, majd az igazságügy szolgálatába lép, ahol gyorsan halad előre. Törvényszéki joggyakornok, majd jegyző; átmenetileg az Igazságügyminisztérium magánjogi ügyosztályán is dolgozik; 1938-ban már bírósági titkár; 1939-ben, 30 éves korában törvényszéki bíró, egy sokat ígérő bírói karrier perspektívájával. Degrét azonban már egyetemi hallgatóként is elsősorban a jogtörténet érdekelte. Illés József és Angyal Pál szemináriumában dolgozik, és bírói pályájának bontakozásával párhuzamosan jelennek meg jogtörténeti cikkei, tanulmányai: 1935—36-ban a Négyeskönyv büntetőjogi elveiről és perjogi anyagáról; 1935-ben Szegedyről, az egyetem XVIII. századi első jogtörténészéről; 1938-ban a kártérítésről az Anjou-kori magánjogban; 1939-ben a Planum Tabulare-ról, 1941-ben a protestánsok kötelmi pereiben 1786 előtt követett szentszéki gyakorlatról. A békés kutatómunkát ekkor éri az első törés: a háború magával rántja Degrét, és a hadifogságból csak 1947-ben tér haza. A pécsi tudományegyetem jogi karán lesz tanársegéd, majd adjunktus, ekkor írja szép tanulmányát Öz Pálról, az ifjú jakobinus ügyvéd-vértanuról, majd kandidátusi értekezését (Jobbágyárvák kifosztása a feudális-kori Magyarországon); itt gyűjti anyagát tanulmányához a dél-dunántúli úriszék peres eljárásról a feudalizmus utolsó évtizedeiben. 1956 a második törést hozza életébe: el kell hagynia a pécsi egyetemet és 1957-től, egy évig a Szolnoki Állami Levéltárban levéltárosként dolgozik. 1958-ban a Zalaegerszegi Állami Levéltár dolgozója, majd 1960-ban ennek igazgatójává nevezik ki: aktív és eredményes igazgatói tevékenysége után innen vonul nyugalomba 1977-ben, szoros kapcsolatát a levéltárral azonban haláláig megőrzi. A zalai esztendők munkásságának új virágzását hozták magukkal: tudományos kutatási területe a jogtörténet mellett tovább szélesedett, számos hosszabb-rövidebb tanulmányban kiterjedve a közigazgatás története ill. a kortörténet felé is, — de elsők között érezve meg a közművelődés feltámadó új igényeit, 1961-ben ő készítette el a legelső, sokban országos mintául is szolgáló levéltári olvasókönyvet, Zala megye történetének forrásaiból. A hatvanas évektől kezdve ismét előadott a pécsi egyetemen, 1982-ben pedig az ELTE címzetes professzorává fogadta. Jelentős szerepet vállalt a gyorsan fejlődő megyeszékhely kulturális közéletében is: éveken át volt szerkesztője a Zalai Tükörnek és a Zalai Gyűjteménynek, vezetője és igen tevékeny tagja a TIT Zala megyei történész szakosztályának, és a TIT országos történész vezetőségének. E sokirányú (már csak a levéltár-igazgatásból is következő) szervezési, adminisztratív