Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)
Tar Ferenc: Bulla Béla
don'* 15 — visszavontak és tanácskozó taggá minősítették. 1954-ben azonban ismét levelező tag. A korszellem jól tükröződik az MTA Földrajzi Állandó Bizottságának 1953. márc. 6-i ülésén. Bullának a kozmopolitizmus vádjától kellett megvédenie magát. Az „Altalános természeti földrajz" tankönyvvel kapcsolatban is elsősorban ideológiai kifogások merültek fel. Az emberek közötti bizalmatlanság, gyanúsítgatások és vádaskodások 1956. november 4-vel sem értek egycsapásra véget. Nem volt ez másképp a budapesti egyetem Földrajzi Intézetében sem. Bár Bulla professzor, mint az intézet igazgatója sokat tett az ellentétek elsimítása érdekében; az ellentétek csak látszólag simultak el, így a békés, nyugodt pedagógiai- és kutatómunka csak lassan és fokozatosan indult meg. Sokat utazott külföldre, ezek közül is kiemelkedik az 1956. augusztusi Rio de Janeiro-i útja, ahol a XVIII. Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson és az UGI (Union Géographique Internationale) közgyűlésén a Magyar Tudományos Akadémia küldötteként ő képviselte hazánkat. Itt „Gedanken über die Natur, die Grundeigenschaften und die Gesetze der Reliefentwicklung" címmel tartott előadást. Ebben az évben volt még Ausztriában, 1959-ben a Német Demokratikus Köztársaságban, 1960. augusztusában pedig Svédországban járt. A stockholmi Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson résztvett a magyar delegáció tagjaként a szakmai berkekben akkor még ismeretlen Radó Sándor is. A Magyar Népköztársaság képviseletében hat tagú delegáció (Radó Sándor, a küldöttség vezetője, Bora Gyula, Bulla Béla. Enyedi György, Kádár László, Pécsi Márton) vett részt a XIX. Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson. Itt Bulla Béla a Magyarországon található periglaciális formákról tartott előadást."' Utolsó nagy jelentőségű műve az 1962. elején megjelent „Magyarország természeti földrajza", amely minden bizonnyal még hosszú ideig haszonnal lapozható tankönyve marad a földrajztudománynak. A hosszú éveken át végzett kutatómunka méltó összefoglalása e mű. Különösen az ősföldrajzzal és a domborzattal foglalkozó fejezetek azok. amelyeket napjainkban is sűrűn használnak geográfusaink. „Olyan eszközt akart adni — írja a szerző — a már évek óta az iskolában dolgozó és az ismeretterjesztésben tevékenykedő földrajztanárok kezébe, amely a hazai földről a legkorszerűbb földrajzi ismereteket tartalmazza, és egyben bizonyos vitás kérdésekben is eligazít, bemutatva a magyar természeti földrajz legújabb eredményeit és megoldásra váró problémáit is. Nem egyszerűen csak tanulni való ismereteket kíván tehát közölni, hanem meg akarja az érdeklődőt tanítani földrajzi gondolkodásra, szemléletre is.*" 1 ' „A tankönyv kiadását a művelődésügyi Miniszter rendelte el. A mű azonban lényegesen több, mint tankönyv. Egységes vizsgálati módszerrel felépített természetföldrajzi szemléletet tükröz. Kétségtelen, hogy a korszerű egyetemi természetföldrajzi oktatásban is alapvető, de nélkülözhetetlen útmutató az elmélyülő kutatómunkában, sőt a regionális tervezés számára sem adhatunk a '•"'Bulla Béla (1956) i. m. Ilj A stockholmi kongresszusról Radó Sándor számol be „A 19. Nemzetközi Földrajzi Kongresszus" címmel a Földrajzi Közlemények 1962. 3—4. számában. 17 Bulla Béla: Magyarország természeti földrajza. Bp. 1962.
