Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Horváth László: Előzetes jelentés a Nagykanizsa—Inkey sírkápolna melletti lelőhely feltárásáról

III. sz. kőépület északi oldalán húzódó keskeny árok (100. obj.) szerepéi még nem tudjuk. A többi objektum kisebb-nagyobb gödör (16, 26, 36, 48, 49, 59, 70, 79, 84, 98. obj.). Ezek közül a 36. obj. tűnik ki, különösen nagy méretével és jelentős leletanyagával. Az ásatási területünkön észlelt cölöplyukak összefüggését esetleg nagyobb feltárt felület birtokában adhatjuk meg. A római kori település centrumától K-re a szántásban egy hosszú, É—D irányú fekete elszíneződést (2—3 m széles) figyeltünk meg. Lehetséges, hogy ez a villa gazdaságot övező árok nyoma, amit későbbi feltárások tisztáznak majd. A római telep ásatása rendkívül gazdag leletanyagot hozott felszínre. Jelentésünkben nem kívánunk részletesebben kitérni a többezer darabos anyagra, a 8—10. képeken bemutatott leletek egy-egy jellemző típust képviselnek. A település keltezéséhez a terra sigillaták, az érmek és a besimított kerámiatöredékek adnak jó támpontot. A terra sigillatákat Gabler Dénes dolgozza fel és ezek egyik speciális típusát, a chiara töredékeket ebben a kötetben közli is. A besimított, kerámiát Ottományi Katalin dolgozta fel, tanulmánya ugyancsak ebben a kötetben jelenik meg. Az 1979—80. évi ásatások során 56 db terra sigillata töredék került elő. A rheinzaberni reliefes és díszítetlen darabok száma 59 (III. sz. első harmada), a középgalliaiak száma csupán 3 (Antoninus kor), a westerndorfi terméket 9 db képviseli (Severus kor), míg pfaffenhofeni példány 5 db (210—260 között) került eddig elő. A terra sigillata forgalom megszűnése utániak a chiara töredékek, (lásd Gabler D. cikkét) és ezek már a IV. századra keltezhetők. A telepen 23 érem került eddig felszínre. Meghatározásuk még nem készült el, így csak hozzávetőlegesen említhetjük ezeket. A legkorábbi érem Faustina kopott középbronza, míg a legfiatalabb II. Constantius kisbronza. Az érmek között vannak erősen kopott II. századiak, legtöbbjük azonban III. századi. A 36. obj. tanúsága szerint a korábbi kopott érmek IV. század ei?ő felében vert érmekkel együtt kerülnek elő (I. Constantinus). Ezek alapján a római települést a III—IV. század folyamán folyamatosan használhatták. Feltűnő a névkarcolattal ellátott edénytöredékek nagyon nagy száma (pl. 10. kép 1—2, 12.). Ezeket Bilkei Irén dolgozza fel. A római telep jellegének tekintetében nagyon fontos az a megfigyelés hogy a kőépületeket és a körülöttük levő, földbe mélyített lakóházakat ugyanabban az időben használták. Ennek bizonyítására közvetlen és közvetett bizonyítékunk is van. Néhány esetben különböző objektumból, vagy járószintről ugyanannak az edénynek összeillő darabjai kerültek elő (36—59. obj. viszonylatában, 74. obj. II. számú kőépület járószintje, 26—36. obj.). A közvetett bizonyíték pedig a horizontális statigráfiából következik: egyetlen egy esetben sem találtunk olyat, hogy a földbe mélyített objektum kőépületeket bolygatott volna meg. Tehát a földbe mélyített objektumok ásásakor a kőépületek álltak. Véleményünk szerint az Inkey sírkápolna melletti római település egy III—IV. századi majorság volt a földbirtokos kőépületeivel és a szolgák egyszerű lakóházaival. Ez a tervszerűséget nélkülöző furcsa kép egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire volt általános provinciánkban, hisz nagyon kevés hasonló jellegű feltárásokkal rendelkezünk Pannóniában.