Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 18. (Zalaegerszeg, 1983)

Bencze Géza: Zala megye hidrográfiai képe a reformkori vízrendezések küszöbén — egy korabeli kéziratos forrás alapján

említett — ezidőbeni — balatonhídvégi torkolatig. A folyó vízrendezéséig ez a szakasz szinte egybefüggő mocsarak-berkek láncolata, ahol a vízjárástól függően változó és kanyargós mederszövevényben folyt a gyakran jelentős méretű szigeteket közrezáró folyó. Szabályozása — bár rendezése a Balaton vízrendezésével együtt már Krieger tervezetében is szerepelt — már a XVIII. század végén felvetődött az említett vízrendszer rendezésétől függetlenül is. A vármegye a víz lefolyását gátló akadályok megszüntetésére több határozatott hozott, de 1795-ben már a folyó rendezését tekintik a fő célnak (Hertelendy Béla: A Zala Vízlecsapoló Társulat története. Nagy-Kanizsa, 1897. 75. oldal): ,,... A Szálának Berkeit és Áradásait rész szerint az okozná, hogy az árvizek alkalmatosságával a víznek ágyában dűlt fák, és ágok le tetettettvén, és a partok öszve szorulván, a víz árkok naponként úgy el szoríttatnak, hogy a vizek minden dagadásával a Rétekre ki öntettettnie szükséges volna, rész szeréoit pedig az, hogy ... a halászatért vejszek, rekesztékek, és azokban leverettetett nagyobb czövekek a vizet fent* tartván, az egész síkság el boréttatna, üdővel pedig ezek az árvizek által iszoppal el öntettettvén, s a víz maga menetelében megh férhetvén szanaszét foldogálnia szükséges volna; méltó lenne pedig, hogy ha már más megyebeli vizek jó folyamotban tetetnek, a Nemes Vármegye maga gondoskodását ezen közép pontbéli vízre is kitérjesztené'.. ." A Zala szabályozása sürgető szükséggé vált a XVIII—XIX. század fordulója körüli gazdasági fellendülés idején, mivel a megye legjelentősebb, központi területein képezett komoly közlekedés- és gazdálkodásbeli akadályt. A szabályozásra ugyan már 1829-ben megalakult a Zala Vízlecsapoló Társulat, de a korabeli állapotokra, a folyó észak—déli irányú, szakaszának tipikus alsószakasz jellegére utal a vízi-leírás itt következő néhány sora is: „. .. A folyása mindenütt csavargós és Koppányig eggyes ágban marad, hol a Koppányi és Bődör malmok előtt két ágra oszlik, és ezen két ága folyását a nevezett malmokon alól is egy darabig meg tartya, ismét egy víz ágyba egyesülve foly mindaddig, még a felső Kehidai és Berki malmokon feliül két ágra nem szakad, melly két ágú folyását a Mándi és Csányi malmokon alul is egy darabig megtartya, — a sármelléki, és Esztergáli úgy szintén Alsó Felső Bárándi, Szabari és Zalavári határokban a víz folyás egészlen elvész a Bozót alá; más helyt pedig föld felszínre jön. — Különösen láthatni ezen víz elvesztést az Esztergáli Berek fás bozótban — a szemlátomási föld alá való víz elbukást pedig Bárándnál, hol zuhanva siet a láp alá, és a magával hozott ágokat, és fákat is, likjába csavarja, ezen víznek a lápok, és bőrgátok alul való felugrását, s föld színre való jövését különössen láthatni a Zala vári határban a Pethő Szigethnél, kivált télen a jég háton hol a víz ki ugró liknál ritkán fagy be, vagy igen gyengén, mellyet az ugrási erőlködés csinál. . ." A folyó mocsara nála nagyobb víznél is jobban elválasztotta egymástól az ellentett partok településeit, s azokat gyakran csak csónakon vagy többszáz méteres töltésutak találkozásába épített hidakon lehetett megközelíteni. Híd volt a folyó ezen már többször említett alsó szakaszán; Zalabérnél — két fa és három kőhíd —, Tüskeszentpéternél — egy fából —, a Zalaszentgrótnál levő ágakon — négy fahíd 150 ölnyi hosszúságú (284 m) töltéssel —, Kehidánál — ismét egy fahíd kétszáz öl (379 m) töltésúttal — és Balatonhídvégnél, ahol a Nagykanizsa felé haladó kereskedőúton 270 öles (512 m) töltés után