Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
6. Egyéb árendás haszonvételek
történelmi borvidékeinken — nagy gondot fordítottak a szőlőművelésre, és a bor helyes kezelésére, tárolására. A gazdaság egyéb ágazataiban elzárkóztak a mesteremberek alkalmazásától, ez alól csak egyetlen kézműves, a pintér (közismertebb nevén kádár) volt kivétel. (202) Tudunk arról, hogy már a 17. században több uradalom konvenciós pintért foglalkoztatott, aki a boroshordókat készítette, javította és felügyelt a kezelésükre. (203) A Balaton északi partján termelt híres borokat (badacsonyi) a déli part borai meg sem közelítették. Jankó János kiemeli, hogy a déli parton Balatonszentgyörgy, Balatonberény és Balatonkeresztúr volt a fő fészke a vörösbornak, de ezeknek - elsősorban a paraszti kezelésűeknek - az volt a hibájuk, hogy nem voltak fajborok, megtörtek, a szállítást nem bírták. Mire a 19. század közepére a parasztság meghonosította saját szőlejében is azokat a szőlőtermelésre és borkezelésre vonatkozó módszereket, amelyeket az uraság szőlőjében végzett munkák alkalmával tanult, jött a filoxera, és letarolta addigi törekvésének gyümölcsét. (204) A keresztúri uradalom területén több szőlőhegyről is tudunk: a keresztúri, a tikosi-, a bari és fejéregyházi szőlőkről. Ezek közül a két utóbbi közös volt az Esztergomi Káptalannal. A szőlő megmunkálásával kapcsolatos írásos anyagot nem tartalmaz a Contractusok könyve, így mi sem térhetünk ki rá, de egészen biztos, hogy a Festeticsek szőleik sorsát nem bízták robotoló jobbágyaik kezére, hanem napszámosokra, szőlőhöz értő vincellérekre. (205) Csondor János oly aprólékos utasításokkal látja el könyvében a számtartót a bor kezelésével, ellenőrzésével kapcsolatos teendőkről, hogy biztosak lehetünk benne, ezek nagy részét teljesítették is. (206) Nem feledkezett meg a pintérekről sem, főként azok csalárdságára figyelmeztette a gazdaság tisztjét. A szerződések szövegéből ítélve a 18. században a hordókészítő mesterembert hol pintérnek, hol abrin csvonyónak nevezik. A történeti adatok szerint valószínűleg a 13. századra már kialakult a hordós bortárolás, és az egyéb célokra is használt dongás faedények készítése. A hordókat tölgy vagy gesztenyefából faragták, s egészen a 18. század közepéig faabroncsokkal látták el, amelyeket fűz-, nyír-, vagy mogyoróvesszőből készítettek. A hordókészítés és az abroncsfa jelentősége a Kisbalaton körül a 18. századtól követhető nyomon. E termékeket főként a közeli Balatonfelvidék bortermelői vették meg. (207) A kontraktusokból kiderül, hogy ezt a megoldást a 18. század végén még épp úgy igényelték az uradalmak, mint a paraszti bortermelők, hiszen az abroncsosoktól nemcsak pénzt kértek fizetségül, hanem elkészített termékeket is.
