Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

5. Állattartás

felé szántónak törték fel, ugyanakkor a gyapjú iránti kereslet mérhetetlenül megszaporította a juhnyájakat. (166) A nyugati fajták ugyan nem birták a rideg tartásmódot, de tavasztól őszig táplálékukat nekik is a legelő adta. A birka szinte gyökérig kiélte a réteket, az erdei legelőkön még az avar alól is kikaparta az ehető növényeket. Szívesen fogyasztotta a makkot, s mint a sertések, hízott tőle. (167) Gondolhatjuk, mi maradt a birkanyáj után a parasztok tehenei számára! Minden lehetőséget megragadtak, hogy állataik élelmét biztosítsák. Bejártak a Kisbalaton mocsaras szigeteire már kora tavasszal, márciusban. Az állatokat, főként marhákat, sokszor kompon vitték be, ők maguk meztelenre vetkőzve követték őket. Gyakran hónapokig .kint maradt egy-egy pásztor a vizenyős szigeteken. Előfordult, hogy a lápos részeken, ahova az állatot nem lehetett hajtani, mert elsüllyedt volna, szénát kaszáltak. Megvárták míg a víz befagyott, és akkor vitték haza. ( 168) Az úszó lápok néha a szénával együtt „elúsztak" egyik falu határából a másikba. Ilyen — 1770-ből való — kisbalatoni határperről tudósít Paládi — Kovács Attila. (169) Somogy megye a Mária Terézia-féle urbárium szerint a jobbágytelekhez 8-10-12 embervágó rétet határozott meg. (170) Első pillantásra elégnek tűnik ahhoz, hogy szénahozamán a jobbágy állatai kiteleljenek. De a balatonkeresztúri majorsághoz tartozó jobbágyok — mint korábban már láttuk — főként féltelkesek, tehát rétjük ennek arányában csökkent. Ráadásul leginkább csak egyszer tudták kaszálni, és az egyszeri kaszálásból származó szénamennyiséggel éppen csak az éhenpusztulástól mentették meg jószágaikat. Alig várták, hogy tavasszal az idő jobbra forduljon, s azonnal kicsapták az állatokat a rétekre. A kiéhezett szarvasmarhák leették a zsendülő füvet, összetaposták a még nedves talajt (171), és hátráltatták a fűkaszálást, amely május végéről, június első feléről áttolódott júliusra, az aratás idejére. (172) S itt már ismerős a kép: egybeesett az aratás és a kaszálás robotja,a beneficiális napszám, és a jobbágy azt sem tudta, hova kapkodjon. Saját rétjére későn került sor, a fű a melegtől elaggott, s mire betakarította róla a szénát, nem maradt más lehetősége, ismét legeltetnie kellett. De addigra a közös legelőket régen letarolták az urasági nyájak. Másodszori kaszálásra nemigen kerülhetett sor, hiába számított Somogy — Zala és Vas megyékkel együtt — a legmagasabb hozamú rétföldek közé. (173) A földesúr természetesen kétszer kaszáltatott rétjein, hiszen a nyári munkatorlódásokat megoldotta (ha néha nehézségek árán is) pénzes napszámosokkal, és részes aratókkal, kaszásokkal. Rétjei hozamát .nemcsak a dupla kaszálás növelte, hanem azok gondozása is. Még árendás birkásai számára is biztosította a nekik juttatott rétföld trágyázását! Bizonyára