Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)
3. A majorság munkaerői
A vándorlások irányát a korabeli tudósítások alapján a szakirodalom már tisztázta. Eszerint „általában a Kárpát-medence peremvidékei azok, ahonnan a vándormunkások jöttek. így elsősorban a szlováklakta Felvidék, a Bakony, Vértes, Bükk és Mátraalja, Zala- és Vas megyének az országhatárral szomszédos tájai, északkeleten a Kárpátalja s végül a Bihar megyében lévő hegységek egyes részei". (49) Ezeken a tájakon kevés a jóminőségű termőföld, a lakosság szaporodása folytán erős volt a zselléresedés, és a feltörekvő nagybirtok kihasználta ennek az elszegényedett néprétegnek a munkaerejét. A Festetics majorságokban is szokásban volt a vándormunkások foglalkoztatása, akik elsősorban szénakaszálást vállaltak, noha az uradalom szívesen alkalmazta volna őket az aratásra is. Az 1770-es években a Festeticsek csurgói (Somogy m.) uradalmában szlovén vándormunkások dolgoztak, akik az aratási idény megérkeztéig „pinzért" kaszáltak. De előfordult, mint 1769-ben is, hogy csak nehezen tudták megtartóztatni őket, mert „jobban mind csak Bácskára sietnek, ahol nagyobb nyereséggel munkát és kaszálást találhatnak." (50) A messziről jött szénakaszások munkájukat pénzért végezték, mert a természetbeni juttatást nehezen tudták volna a nagy távolság miatt hazaszállítani. (51) Fizetési formájuk a napszámbér volt, amelyet kizárólag a ledolgozott napok után kaptak. Élelmezésükről - amely rossz idő esetén is megjárt nekik — a munkaadó gondoskodott à kikötött feltételek szerint. (52) Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról sem, hogy az uraság nemcsak bérmunkásokkal kaszáltatott (és arattatott), hanem igénybe vette a robotot, és kihasználta a ledolgozás lehetőségét is. Ez utóbbi rendkívül szétágazó, ezért röviden csak annyit róla, hogy a „valamit valamiért" elvén alapult. Pl. ha a majorban lakó szénakaszáló vándormunkás rossz idő esetén élelmet kapott, az uraság kötelezte, hogy „fedett helyen" munkát végezzen. A kontraktusokból idézve: azért, hogy a község makkoltatáshoz jusson, az uraság a legtöbb esetben kikötötte, hogy minden gazda a pénzfizetés mellett köteles egy napszámot teljesíteni olyan munkával, amelyet az uradalom embere parancsol, és akkor, amikor szükség lesz rá. Más alkalommal megszabta, hogy csak akkor engedi meg a legeltetést, ha minden darab marha után egy kaszást, minden kettő után egy gyűjtőt állít a község. (53) Így tehát a gazdaság vezetőjének módjában állt, hogy a minden eshetőségre fenntartott tartalék munkaerőt bármikor felhasználhassa még a kötelező roboton kívül. Nagyváthy János maga is igen nagy jelentőséget tulajdonított az okos munkaerőgazdálkodásnak. (54)