Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)
Bencze Géza: Zala megye közúti közlekedése a XVIII—XIX. század fordulóján
Az 1784-es úttabella még elkészült, utána a nyilvántartások egyszerűbbek, elnagyoltabb munkát tükröznek. Az útkarbantartás nyilvántartásának leegyszerűsödése, majd megszűnése arra enged következtetni, hogy az útjavítások és fenntartás visszaesését rögzítette. Míg a század 70-es éveiben a vármegyei gyűléseken évente átlag 5—20 alkalommal foglalkoztak útügyekkel, addig 1790 után évente mindössze egy-két alkalommal. Igaz, a megyei mérnököket a Dráva, ill. a Mura vízrendezési munkálatai kötötték le, az utak ilyen mérvű elhanyagolása különösnek tűnik. Gazdasági hátterét abban kereshetjük, hogy megyénk területén egy-kít kivételtől eltekintve a múlt század első évtizedéig még nem alakultak ki az árutermelő majorsági gazdálkodás keretei. Még csak a kezdeteknél tartottak, s a zömmel még hagyományos gazdálkodás nem hatott kényszerítő erővel egy korszerűbb szállítási-közlekedési rendszer létrehozásához. A század első évtizedeinek agrárkonjuktúrája, a növekvő szállítási igény már élesen vetette fel az úthálózat modernizálásának és a kor igényeihez történő alakításának a szükségességét. A dunántúli átlagot meghaladó szinten álló megye a század első évtizedeiben már a főbb útjait összekötő mellékutak építésén tudott dolgozni, s a kavics kibányászásának és felhasználásának lehetőségével a kor színvonalán, vagy csak valamivel alatta maradó szintű utakat tudott építeni. A megyei mérnökök fő feladataivá váltak ismét az útépítések, s a munkát az országos igazgatás is igyekezett valamiképpen koordinálni. A Helytartótanács 1823-ban statisztikai jellegű útösszeírást rendelt el a megyék számára, melynek tartalmaznia kellett a megyebeli fő utakat (posta, kereskedelmi és katonai), a vizek összeírását és mindezek összegezett térképi ábrázolását, Ä felmérést csak a megyék egy része készíthette el évek múltával, mivel 1832ben ismét elrendelték végrehajtását. A nagyszabású munka zalai eredménye a több száz oldalas „útikönyv" és a ,,vizi leírás" volt. 14 Elemzésükre itt nincsen mód, csupán a közlekedéssel kapcsolatos adatok közül érdemes néhányat kiemelni. A főutak mennyisége jelentősen felülmúlja az 1784-ben összeírt kb. ötszáz km-nyi mennyiséget; most mintegy 830 km főúttal rendelkezett vizsgált területünk, s magas — 11 km-nél több — a 100 km 2-re jutó főútmennyiség. A legjobb minőségű utak a Muraköz területén a régtől fogva „csinált út"-nak nevezett utak, a Bécs—Trieszt közötti főút Muraszerdahely körüli szakaszai, a sümeg—zalaegerszegi út megyeszékhelyhez közeli szakasza. Különleges jelzővel illették a Rédics—Muraszerdahely közötti újonnan készült útszakaszt, „systematicus" útnak nevezve. Somogyi analógia alapján megállapítható, hogy ez makadámutat jelentett, mivel az ugyancsak „systematicus" módra épített Szigetvár—Istvándi közötti útszakasz makadámút volt. 15 Végül szóljunk a megye útkönyve alapján rekonstruálható azon fő kereskedelmi, közlekedési irányokról, amelyekben változás történt a XVIII, század második feléhez, vagy akár a századforduló éveihez képest (ld. a második térképet!). A Murával párhuzamosan haladó, Nagykanizsát Vas megyén át Az útkönyvre lásd 5. jegyzet, a vízi leírás a ZmL.-ban található. 15 SmL. Megyei postautakra vonatkozó rendeletek és térképek 1751—1846.
