Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Bencze Géza: Zala megye közúti közlekedése a XVIII—XIX. század fordulóján

kai, azok fajtáival, minőségével, állapetával és irányával. Mivel a térkép elsődleges célja a katonaság mozgatásának biztosítása volt. több más pontban is találunk az utakra vonatkozó közlést. Nagy gondot fordítottak a térképrajzolás sorén az utak jelölésére. Igen sűrű úthálózatot találunk a felvételi lapokon, mivel egy-egy adott terület akkor létező vagy a felvételt végző tiszt által megismert összes uta.it felvették, s legfeljebb a barna szín árnyalataival jelölték azok fontosságát.

4 A katonai érdekek szem előtt tartásával az utak építőanyaga, karbantartottsági állapota, valamint a közlekedés lehetősége és esetleges időszakos akadályoztatása is felvételi szempont volt. Az országleírás önmagában nem elegendő az úthálózat rekonstruálására annak ellenére, hogy a kérdőpontok alkalmasak lettek volna a minőségi különbségek regisztrálására is. A leírás elsősorban a katonai szempontból járható fő irányokra vonatkozik, s Zalában ennek alapján kirajzolható a négy legfontosabb útvonal, de a térképlapokon a sok egyenértékűnek rajzolt egyéb, közlekedésre alkalmas út, olyan sűrű hálózatot mutat, melyet egyetlen más korabeli, de még egy évszázaddal későbbi térkép is alig érne utol. Érdemes a szomszédos Somogy megyével összevetni a képet, ahol a sűrű, lényegében mellékút, kocsicsapás szövevényéből egyedül a Nagykanizsa—Szigetvár vonalú, Bé_ eset Eszékkel összekötő postaút emelkedik ki. Itt a magasabb rendű út kategóriának megtelelő hálózat hiányzik, s a kereskedőutaknak is csak egy csonka, a megyén kívüli piacok felé mutató töredékhálózata bontakozik ki. Zalában a főutakat jelentő posta- és kereskedőutaknak megfelelő útkategóriába sorolt utak általában jónak vagy közepesnél nem rosszabbnak mondhat'k, kü

1 önösen száraz időszakokban. A legjobb utak a Keszthelyi-hegység peremén, ill. a Muraköz területén találhatók, ahol a kőanyag (az utóbbinál a folyami kavics) lehetővé tették a ,.csinált utak" (gemachte Landstrasse) készítését. Ezek az utak voltak az előőrsei és lényegében példái a XIX. század első feléig — a makadámutak megjelenéséig — tartó útépítéseknek. A katonai felvételt követő időkben sorra jelentek meg az előbbiek tapasztalatainak, eredményeinek részleges felhasználásával készült megyetérképek. A korszak megyei térképei — így az 1789-re keltezett zalai térkép szerzője a felirata szerint L. S. v. E., aki Öry (Eöry) István megyebéli mérnökkel azonos, vagy a megyei hites mérnök, Tomasich János által készített, 1792-re keltezett — teljesebb, hűbb képet adnak az illető megyék úthálózatáról, még kisebb léptékük ellenére is. Nagyobb helyismeretüket fokozta az is. hogy a szerzők személyükben azonosak voltak az útfelügyeletet ellátó mérnökökkel. A katonai térképfelvételt összevetve az alig néhány évvel később keletkezett megyetérképekkel, ez nyilvánvalóvá válik, s csupán példaként; a megyei mérnök Tomasich János által készített térképen kb. egyharmadnyival hosszabb főútvonalhálózattal találkozunk. Ez nem a kor útépítéseinek tudható be, mivel főútvonalai nagyjából megegyeznek a korábbi Öry-féle térképen találhatókkal, sőt fő vonalaiban az 1784. évi — később részletesebben említendő — ún. úttabella főútjaival. •'' Bencze G.: A Balaton déli partjának közekedési viszonyai a XVIII—XIX. század fordulóján, in Studium Historicum Simighiense. Kaposvár. 1978. 113. o.