Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)

Guzsik Tamás — Fehérváry Rudolf: Eltűntnek hitt pálos kolostorhelyek Zala megyében

dasági helyzeténél fogva soha nem játszott semmilyen szerepet környezetének az életében (ennek köszönhető, hogy nem is említik semmilyen középkori for­rásban). Pusztulása is bizonytalan. A község 1531—1557 között szerepel a ro­vásadó-összeírásokban, 1564-ben és 1566-ban puszta helyként említik. 1588-ban újra van 5 lakott telke, 1594 után azonban többet nem jegyezték. 7- Gyanítható, hegy a kolostor már korábban megszűnt, mert Gyöngyösi Gergely pálos rend­főnök 1520 körül tett látogatása során nem érintette és Inventariumában nem írta Össze Vállust. 5 ' 1 A korábbi műemléki szakirodalom egyöntetűen említi a kisméretű, poligonális templomromot a hozzá tartozó kolostorral. 5 ' Va lame .ív­nyien a szakírók -— valószínűleg — egy közös forrást használtak fel anélkül, hogy a helyszínen jártak volna, mert — helyszíni adatszolgáltatók szerint — már 30—40 éve „az egykori romból semmi nem látható". A romterületet 1978 nyarán — többszöri próbálkozás után — sikerült azonosítani. Vállus községtől délre, az erdőben ma is működik a Szent Miklós kútja (forrás). Az erdőgazdasági útról az erdészháznál észak felé kitérve, kb. 1,5 km után az úton téglatörmelék jelentkezik. A turista úttól jobbra (kelet felé), közvetlenül az út mellett kirajzolódnak a földdel fedett alapfalmarad­ványok. Kicsit távolabb, a Szent Miklós kút közelében egyéb épületmaradvá­Vállus (Szentmiklóskút) helyszínrajza. Valamennyi helyszínrajz lépték nélküli, arányhelyes vázlat, szerzők helyszíni felvétele 52 MRT I. Bp. 1966. 164. p. 53 Az Inventarium p. 40. helyén Enyere után Tüskevár (Torna) következik, Vállust a későbbiekben sem említi. y> Dornyay Béla—Vigyázó Sándor: A Balaton környéke részletes, kalauza. Bp. 1934. 227. p.; Entz Géza—Gerő László: A Balaton környék műemlékei, Bp. 1958. 33, 151. pp.; Genthon István: Magyarország művészeti emlékei, I. Bp. 1959. 407. p.

Next

/
Thumbnails
Contents