Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 16. (Zalaegerszeg, 1981)
Gyimesi Endre: Vázlat Kamondy László írói pályájáról
A kötetből kitűnik, hogy a szerző nem hagy fel a rá jellemző „vizsgálati helyzetek" teremtésével, de komoly szerepet játszik a kötetben hol rejtetten, hol nyíltan a meleg emberszeretettel jelentkező idill. (Elrabolt szivárvány, Elment messzire). Megjelenítő ereje — főként amikor a szülőföld, a dunántúli táj szépségében gyönyörködik — csodálatosan gazdag. 39 (Pl.: Fadöntés, Hazatérő garabonciás és a Kinyújtott tenyér kezdő sorai.) Ezt az idillt lendíti át az örök maradandóságba a Kancsal tündér című elbeszélésében: az öreg főhős által tanított dalok továbbélnek akkor is, amikor ő már nem él. A kötet bizonyítja, hogy a pályakezdés évei óta Kamondy hangja még egyénibb, s higgadtabb lett; emberismerete, élettapasztalata is jelentősen bővült. Kritikusai szemére vetik, hogy kár a fölényes írástudásért, a drámai megjelenítő erőért, ha elmerül a magánélet morális szféráiban, s nem az égető társadalmi kérdésekre koncentrál Itt azonban nem szabad teljesen egyértelműen fogalmazni! A közéleti cselekvés lehetőségeiben csalódott író, bár visszavonul attól, hogy közvetlenül foglalkozzon politikai kérdésekkel, műveiben áttételesen — elsősorban az ironikus és gúnyos hang mögött — árnyaltan, de még jelen van a politikum. (Példa erre a Szemérmes ateisták című ironikus hangvételű novella. Két mai fiatal sok vidámsággal fűszerezett történetének mélyén komoly társadalmi mondanivaló rejlik. Nemcsak a vakon vallásos szülőket gúnyolja ki, de ítéletet mond az elvtelenség felett is, amikor művében értelmes emberek anyagi előnyökért feladják meggyőződésüket). Kinyújtott tenyér című elbeszélésének kíméletlen valóságlátása pedig arra figyelmeztet, hogy társadalmunkra is veszélyes az emberi elidegenedés, a kegyetlen közöny mások életével szemben. Munkássága elismeréseként Kamondy László nem sokkal a Megdézsmált örömök megjelenése után, 1965-ben József Attila-díjat kapott. Drámák A hatvanas évek elejére —, amikorra végérvényesen eldőlt a gazdasági alapok kérdése a szocialista társadalom javára, fő probléma az irodalomban az új, a szocialista morál megteremtése lett. Ebben a folyamatban — bár színpadra kevés került közülük — Kamondy drámáinak is helye van. Mint már említettem, Kamondy érdeklődése az ötvenes évek végétől fokozatosan a dráma irányába fordul. Arra vágyik, hogy olyan műfajban alkosson, ahol a szereplőknek dönteniük kell sorsuk alakításában, s ahol az író drámaian, s egyértelműen hangoztathatja, hogy az új társadalomban nem szabad a régi erkölcs szerint élni, s az élet megváltoztatásához előbb magunknak kell megváltoznunk. Drámaírói terveivel hozható kapcsolatba munkahely változtatása is; szerkesztői állását dramaturgiaira cseréli, s 1960-tól előbb a Vígszínház, majd a Madách Színház, végül a MAFILM dramaturgja. (Ezzel egyidőben beiratkozik a Színházművészeti Főiskola filmrendezői szakára, ahol elvégez két évet). Térfy Tamás: (Kamondy László: Megdézsmált örömök, Új írás, 1964. 12. szám 1531— 33. p.), mindezt csak Kamondy első alkotói korszakára vonatkoztatja, én azonban egyetértve Kabdebó Lóránttal (i. m. 493—498. p.) későbbi korszakaira is jellemzőnek tartom.
