Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)
7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon
el, büntetéspénz pedig csak ^szabatosan körülírt célokra, sőt a sértettnek megítélt összeg semmi másra nem fordítható. Felbujtónak csak azt tekintette, aki egyrészt szóval, írásban vagy tettel, de tudatosan és a bűnszerzés kifejezett szándékával bír rá, buzdít, ösztökél vagy csalogat mást, illetőleg másokat valamely büntetendő cselekmény elkövetésére, másrészt ténylegesen is sor került a tett végrehajtására. Ártatlannak, illetőleg büntethetetlennek nyilvánította viszont a felbujtót, ha biztatását még a tett elkövetése előtt visszavonta, illetőleg megnyilatkozásának nem volt célja a megtörtént bűncselekmény végrehajtása; továbbá azt is aki a bűnszövetkezetből — akár jelentette annak létezését a hatóságok előtt, akár nem — a cselekmény végrehajtása előtt lépett ki. A javaslat értelmében az egyébként bűnnek számító tett elkövetéséért sem vonható büntetőjogilag felelősségre a tettesek négy alábbi kategóriája: az őrült, a beszámíthatatlan vagy tompaelméjű; az, akinek cselekedete vétlen védelemnek minősül, azaz aki a reá törő veszélyt könnyebb eszközökkel nem tudta kivédeni, az elhárításban azonban nem ment messzebbre a szükségesnél, illetőleg a szándéklott kártétel nagysága indokolta a támadó súlyos sebesítését; a tizenkétévesnél fiatalabb gyermek, akit egyébként közhatósági felügyelet alatt a szülő fenyít meg; végül az, aki — hacsak a felsőbbség ezt kifejezetten nem tiltotta meg — embert, vagyont, fegyvert, élelmet, hadszereket károsító vagy pusztító cselekedethez háború idején az ellenség gyengítése végett folyamodik. Deákék tehát jogosnak ismerték el az ellenséggel szemben alkalmazott gerilla-hadviselést. A tervezet bevezette mind az enyhítő, mind a súlyosbító körülmény fogalmát, és összegezte mindazt, ami az ítélethozatalnál, illetőleg a büntetés mértékének megállapításakor a vádlott javára vagy hátrányára beszámítható. Súlyosbító körülménynek vette az alacsony indítóokot; a tettes álnokságát és vakmerőségét, továbbá viszonyának közelségét a sértetthez; előkészületeinek számát és gondosságát; a bűnös erejét, hatalmát, nagyságát, illetőleg más oldalról: a sértett tehetetlenségét és szegénységét; a tettes megrögzöttségének mértékét; az okozott kár nagyságát; a törvényszegés veszélyességét egyesekre és a közbátorságra; az elhárítás és a kinyomozás nehézségének fokát; a tett kegyetlenségét és — tekintettel az elkövetés helyére, tárgyára, idejére (például ínség vagy közcsapás) — botránkoztató voltát. A tett megítélésénál ugyancsak szigorító szempontnak nyilvánította, ha a bűnös hosszabb idő óta tervezte a cselekményt; ha az elkövetésig vagy az elkövetéskor több akadályt győzött le; ha a tettel önmaga kötelességének szentségét is megsértette, illetőleg megszegte a sértett feléje irányuló bizalmát; ha egyazon cselekmény által több — egyébként külön bűntettnek nem számító — előírást hágott át; ha a cselekményre közveszély (háború, elemi csapás stb.) idején került sor. Végül annál keményebben sújtandónak véleményezte a bűnöst, minél jobban beláthatta az helyzete vagy műveltsége folytán tettének rosszaságát és következményeit. Vagyis Deákék tervezete a kiváltságosokat különleges elbánásban részesítő feudális büntetőeljárást e ponton részlegesen ellenkezőjére fordította: a társadalmi helyzet — és a vele gyakorta összefüggő műveltség — immár nem előnyökre jogosít, hanem bűncselekmény esetén a súlyosbító körülmények közé sorolódik ! Enyhítő körülménynek tekintette viszont a bűnös beismerő vallomását, bűntársai felfedését és tizennyolcévesnél fiatalabb korát, továbbá azt, ha tet-
