Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)
6. A büntetőeljárás tervezete és harc a tervezet körül
A tulajdonképpeni vita a büntetőhatalommal felruházandó hatóságok körének meghatározásakor kezdődött. A liberálisok, akik egymás között előzőleg összegezték: a tervezet mely javaslatai ellen kezdjenek harcot, testületileg ismételték azt a kívánságukat, hogy az önálló bíráskodás jogát csupán a diétán képviselt hatóságok kapják meg. Érvelésük azonban süket fülekre talált: a többség ragaszkodott hozzá, hogy Arad. Eszék. Pécs és a 16 szepesi város kommunitása külön böntetőhatalmat kapjon, sőt pótlólag közéjük sorolta Felsőbányát is. Azután felmerült a kérdés: az új kódex értelmében bírói jogát vesztő vinodoli kerület igazságszolgáltatás szempontjából melyik törvényhatóságnak rendelődjék alá. Az alválasztmány tervezete szerint a kerület felett Fiume városa lett volna bíróilag illetékes, ám a többség Zágráb megyét kívánta a kerület igazságszolgáltató hatóságává tenni. Ezzel a tervezet készítésében főszerepet játszó Zsedényi sem értett egyet. A liberálisok meg egységesen álltak ki Majláthék indítványa ellen azzal az indoklással, hogy a magyar törvényhozás a vinodoli kerületet, akárcsak Fiumét, sohasem Horvátország, hanem Magyarország részének tekintette, mindig ennek megfelelően intézkedett róla, sőt, az 1832-i diétán készült — szentesítést nem nyert — törvényjavaslat is, igaz, a horvát követek tiltakozása ellenére, a fiumei törvényszéket jelölte ki a kerület feljebbviteli fórumává. Ebben az esetben Deákékat az a liberális nacionalizmus vezette, amely foggal-körömmel óvta, illetőleg biztosítani akarta Magyarország általa értelmezett területi integritását, és amely háborgott amiatt, hogy a többség szándékának érvényesülése általában Horvátország, különösen pedig az illirizmus tűzfészkének tartott Zágráb megye súlyát növeli a Magyarország részeként elkönyvelt és a magyarokhoz inkább húzó Fiuméé helyett. A többség azonban nem engedett: joggal hivatkozott arra. hogy Vinodolnak — e tengermelléki kamarai kerületnek — nemessége eddig is Zágráb megye bírói illetékessége alá tartozott, és mind ezt, mind pedig azon körülményt véve figyelembe, hogy a kerület Zágrábhoz és nem Fiúméhoz fekszik közelebb, a főrendi tábla az 1832-i diétán is Zágráb megye törvényszékét akarta a kerület feljebbviteli fórumának. Az esküdtszék bevezettetésére is hasztalan tettek a liberálisok újabb kísérletet. Sőt: az ókonzervatívok lendültek ellentámadásba. Zsedényi már az alválasztmányban is csak minimális többséggel tudta megvédeni és a büntetőeljárásba beépíteni a békebíróság eszméjét, amely a nyomozást végezte volna, és amelynek tagjait meghatározott cenzus esetén a békebírói kerület lakosai társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül választották volna meg. Majláth intésére és kezdeményezésére viszont a plénumon — Zsedényit leszámítva —• azok a konzervatívok is, akik az alválasztmányban még mellette szavaztak, szembefordultak a békebíróság eszméjével, pontosabban azzal, hogy általa a nép a nyomozásban bármiféle szerephez jusson. Az alválasztmány tervezetének vonatkozó pontjait Majláthék azzal az indoklással vetették rövid úton el, hogy a békebíróság bevezetésével, illetőleg a nyomozásban részeltetésével „az alkotmányunkkal egykorú szolgabírói institutio csorbulást szenvedhetne". így a nyomozás, noha a liberálisok ellenkező értelemben voksoltak, a szolgabírói hivatal hatáskörében maradt. Alaposan megváltoztatta a plénum a megyei perbefogószék alakítására vonatkozó alválasztmányi javaslatot is. Némelyek egyenesen tagadták a külön perbefogószék felállításának indokoltságát, a többség azonban végülis hoz-
