Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

1. A büntető-javítórendszeren dolgozó Országos Választmány kiküldetése és összetétele

meddig pedig a szegedi Lengyel Pál volt liberális. Az ellenzék táborához tartozott még a szabad kerületek képviselőjeként Fogthüi János: a távollevők képviseletében választmányi taggá lett Gönczy Sámuel viszont a konzervatívok számát szaporította. A főrendek 15 megbízottja közül Eötvös Józsefen kívül csupán Zichy Ödön számított liberálisnak: ő azonban mindinkább konzervatív oldalra tolódott át. A mágnások egyébként olyan konzervatív hírességeket delegáltak saját soraikból, mint például Majláth György országbíró; Mednyánszky Alajos kamarai alelnök és egyben a Könyvvizsgáló Bizottság elnöke; gróf Teleki József, a Magyar Tudós Társaság elnöke; gróf Károlyi György, báró Jósika Sámuel, Lonovics József csanádi püspök, továbbá gróf Dessewffy Aurél, a Helytartótanács tanácsosa, és ifjú gróf Apponyi György, udvari titkár és kamarás, akit időközben a Királyi Tábla bírájává neveztek ki. Az alsóházból viszont a kormánypártnak csupán néhány jélességét sikerült a Választmányba juttatnia, így Zsedényi Edét, Luka Sándort, és Andrássy Józsefet. A rendek táblája ugyanis megyei megbízottként liberális politikusokat küldött ki, mégpedig nem akármilyeneket. Deákon kívül helyet kapott a Választmányban például Pázmándy Dénes, gróf Pejacsevich János, Bezerédy István, Palóczy László, Pulszky Ferenc. Klauzál Gábor, Dubraviczky Simon, Hertelendy Miksa, báró Wenckheim Béla és Beöthy Ödön, akit azonban saját kérelmére — felesége időközben halálosan megbetegedett —, az eredetileg póttagnak jelölt, de ugyancsak liberális szabolcsi Zoltán Jánossal váltottak fel. Mivel pedig a kormányhivatalba lépett Luka Sándor helyét az előző országgyűlés ilyen esetekre intézkedő határozata következtében az 1839-i diétán még ellenzéki Bács megyei Szutsits Károly foglalta el, a megyék delegátusainak 80%-át az ellenzék adta. Mégis várható volt, hogy a választmányban aligha tud nézeteinek mindenben érvényt szerezni. Hiszen ha a 45 tag mindegyike részt vesz a munkában, akkor még abban az esetben is csak 18 voksra számíthatott, ha pártállását időközben egyetlen liberális sem változtatja meg. Egyébként nem volt titok, hogy a liberálisok a büntetőrendszer egységesítését, annak teljes megváltoztatására óhajtják felhasználni. Mivel pedig nem nagyon remélték, hogy a konzervatívok ellenállás nélkül követik őket ezen az úton, a Választmány tárgyalásai heves politikai csatározást ígértek. Annál inkább, mert egyrészt tagságának összetétele folytán a konzervatizmus és a liberalizmus szembenállása jobbadán főrendek és megyei nemesek ellentétének színét ölthette magára, másrészt mindkét áramlatot legtehetségesebbnek ismert vezetője képviselte és irányíthatta a Választmányban: a kormánypártot az újkonzervatív Dessewffy Aurél, az oppozíciót Deák Ferenc. A kormány és a liberálisok egyaránt felkészültek. A Kancellária külön ösztöndíjjal európai körútra küldte Dessewffyt, mindenek előtt a különböző országokban hatályos büntetőrendszerek tanulmányozása végett. A nádor bekérte a megyei és városi törvényhatóságoktól, a szabad kerületektől, a kiváltságos községektől, valamint a pallos jogú uradalmaktól a kérdéssel összefüggő adatokat, így többek közt a börtöneikbe 1831 és 1841 közt került rabok táblás jegyzékét. Bár tíz megye a területén található pallosjogú uradalmakat nem tudta adatszolgáltatásra bírni, az így is kiderült, hogy — nem számítva ezen uradalmakat — tíz év alatt elítélve vagy ítéletre várva 238 735, évenként tehát átlag 23 873 rab, a mintegy 9 millió lakosnak körülbelül 0,25 %-a fordult