Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

December 15-én már a bűnöket-büntetéseket. illetőleg a bíráskodás mód­ját—formáját érintő elvek meghatározása került a Választmány napirendjé­re. Az elsőnek feltett kérdésre adandó felelet, arra tudniillik, hogy a Választ­mány a büntetőeljárásra esküdtszéket vagy fizetett törvényszéket ajánljon-e, vízválasztónak számított a liberálisok és a konzervatívok között. Deákék még előző este elhatározták, hogy egyrészt kivétel nélkül bármely jellegű ügyet az esküdtszék illetékességébe kísérelnek meg utaltatni, másrészt az esküdtszék­nek azon klasszikus formájáért indítanak frontális támadást, amelynél egy­egy adott cselekmén y megítélésére a bírákat sorsolás jelöli ki az esküdtszéki képességgel felruházandók közül. És a legszenvedélyesebb, valamint leghosz­szabb ütközetet a pártok a Választmány egész működése alatt az esküdtszé­kek ügyében vívták egymással. Az ostromot Bezerédy kezdte, aki a Választmány egy- és negyedéves mű­ködése alatt Deák mellett a liberális tábor legaktívabb tagjának bizonyult. A szópárbajban a liberális frakcióból mindenki résztvett. A harcot azonban valójában Deák irányította, azzal, hogy rendszerint a vita kritikus pontjain vetette küzdelembe magát. Ő és elvbarátai részletesen taglalták az esküdt­szék mellett felhozható érveket, és eleve igyekeztek cáfolni a konzervatívok ellenindokait. A bírói pártatlanság szükségességéből indultak ki, amelyet a másik tábor sem tagadott. Ennek alapján szögezték le,hogy mivel két külön dolog a bűntett ténye és a törvény alkalmazása a bűncselekményre, a bíró ítéletét befolyásolja, ha a tényállást ugyancsak neki kell megállapítania. En­nek kiküszöbölése végett számos olyan országban is, ahol nincs az esküdtszék intézményesítve, hanem rendes bírák döntenek a tény és a büntetés kérdésé­ben egyaránt, más bíróságra bízták a tény, és másra a büntetés kimondását. Magyarország előtt ugyancsak két út kínálkozik. Vagy elválasztja ugyan a tényt és a büntetést, de mindkettőt rendes — bár két külön — bíróság által ítélteti meg. Vagy pedig a büntetéstől elkülönített tény felett becsületes, a törvény értelmében alkalmasnak minősült polgárok közül meghatározott szám­mal és ,,sors által választott' esküdtszékre bízza a döntést, amelynek tagjai sorából a vádlott kirekesztheti mindazokat, akikkel szemben gyanúperrel él, és így mintegy eléri, hogy „általa választott bírák" határozzanak felette. Mi­vel pedig a bírói hatalom üdvös hatásának éppen a polgárok bizalma a legel­ső feltétele, a két változat közül azé az esküdtszéké az elsőbbség, amely meg tudja szerezni a nép bizalmát, és amely bevált a bölcsőjét jelentő Angliában, de bevált Franciaországban is, ahol a forradalom vívta ki, sőt a rajnai tarto­mányokban is, ahova pedig az ellenség szuronyain érkezett. Kifejtették továbbá a liberálisok, hogy az esküdtszék nemcsak a népbiza­lom letéteményese, hanem egyszersmind „a polgári szabadság legfőbb pallá­diuma" is. Egy sor körülmény teszi azzá: a benne ítélő bíró „egyenesen a népből lép ki, közte és a vádlott közt jogegyenlőség létezik"; az esküdtnek ér­deke a gonoszt sújtani, az ártatlannal szemben pedig — mivel őt is érheti alaptalan vád — nem lehet közömbös, ezért feltehetően csak a szoros igazsá­got tartja szem előtt; az esküdt, mivel „a sors által lesz bíróvá", megveszte­getési kísérletnek nincs kitéve, azaz sem „a felső hatalom", sem az először látott vádlott nem csábíthatja el; mivel az esküdtszéki rendszerben vádlott és vádló egyaránt a legnagyobb kiterjedésben gyakorolhatják a bíróvisszavetés jogát, az esküdtek szinte a felek által közösen választott bíráknak tekinthetők;

Next

/
Thumbnails
Contents