Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

3. A pártok előkészületei a választmányi munkára

tak. Egyaránt aggasztotta, hogy a hallgatórendszerben a fegyelem szükséges fenntartása szinte a lehetetlennel határos, magánrendszer viszont súlyosabb bűnhődést eredményezhet az érdemeltnél: a rabot őrületbe kergetheti. Ezért azt javasolta, hogy mivel Magyarországnak egyik formáról sincs kellő gyakorlati tapasztalata, a végleges döntés előtt mindkettőt próbálják egy-egy börtönben ki. E kérdésben Kossuth Deákkal tartott. Nézeteit, amelyeket háromnegyed évvel később a cenzúra a Hírlap hasábjaira engedett, abban összegezte, hogy Európa szerte folyik a kétféle rendszerről a vita, mert az egyértelmű döntésre még sehol sincs elég tapasztalat. A hallgatórendszer olcsóbb ugyan, de ellene szól, hogy bot és korbács nélkül, amely pedig feltétlenül kerülendő, a fegyelem aligha biztosítható mellette; a munkát, „a legnagyobb áldást, mit isten embernek adhatott", átok és büntetés színében tünteti fel; ítélet előtt álló vádlottra pedig, aki a hallgatással is büntetett elítéltek közé márcsak a továbbromlás veszélye miatt sem helyezhető, nem tanácsos, sőt igazságtalan alkalmazni. A magánrendszer viszont drágább is, eredményessége is problematikus. Miután az lenne a legcélszerűbb, ha a nagyobb bűnösöket a törvényhatósági börtönök helyett néhány — illetékesség szempontjából egyenként több törvényhatóságra kiterjedő — kerületi fogházban tartanák, ezeknek kellő számban történő egyidejű felépítése azonban pénzügyi okokból úgysem várható, az a legjobb és a későbbi végleges döntést előkészítő megoldás, ha az ország egyelőre két kerületi börtönt létesít, és tapasztalatszerzés végett egyikben a magán-, másikban a hallgatórendszert vezeti be. Az értekezlet résztvevői azonban nem jutottak közös nevezőre; így abban maradtak, hogy e kérdésben a Választmány liberális tagjai szavazzanak egyéni meggyőződésük szerint. Elhatározták azt is, hogy minden olyan elvi és gyakorlati részlettel kapcsolatban, amelyben nézeteiktől eltérő végzést hoz a Választmány többsége, különvéleményben összegezik és tárják a diéta elé kisebbségi liberális álláspontjukat. Végül Deák felkérte Pulszkyt valamennyi — Európában, sőt lehetőség szerint a tengeren túl — hatályos büntetőkódex, Szalayt pedig a kérdéskörre vonatkozó nemzetközi irodalom összegyűjtésére, hogy az ő referálásuk alapján és az összevetések eredményeképpen az ellenzék' kiválaszthassa belőlük a kodifikáló munka során azt, ami a legkorszerűbb, ugyanakkor a magyar viszonyok közt is alkalmazható. Üléseztek egyidejűleg a konzervatívok is. őket Majláth György országbíró hívta a Helytartótanács épületében össze, értekezletükön azonban Dessewffy Aurél vitte a főszerepet. Deákékkal ellentétben, akik az új büntetőrendszerben okvetlen érvényesítendő alapelveket és követelményeket vették számba, Dessewffy abból indult ki, hogy a létező szisztémának mely alapelveiből nem szabad engedni. Hangsúlyozta, hogy a magyar büntetőrendszer megérett ugyan a modernizálásra, ám a liberalizmus ennek ürügyén oly tartalmi változtatásokat akar rajta, amelyek az állam és társadalom eszmei alapját képező monarchikus és arisztokratikus elvekkel merőben ellenkeznek: arra törekszik, hogy korlátozza, majd megszüntesse a fejedelemnek, illetőleg közegeinek bírói hatalmát, ugyanakkor az igazságszolgáltatás jogát, legalábbis részlegesen, a tömeg kezére játssza át. Valójában — mutatott rá Dessewffy e kettős szándék lapul a bírói függetlenség tetszetős jelszava mögött, kivitelezésének eszközét pedig a liberalizmus az esküdtszék intézményében fedezte fel; ennek elfogadása azon-