Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

7. A bűnök-büntetések kodifikálása Deák alválasztmányában és módosítása a plénumon

mondtak nemet. A kérdéses paragrafusok átgondolatlanságának bizonyítására — formailag indokoltan — következetlenséggel vádolták a liberálisokat. Hivatkoztak rá, hogy az alválasztmány tervezete nem azonos elbírálást javasol a hűtlenség valamennyi fajtájára; hiszen arra, aki alkotmányos jog felforgatásában segédkezik, maximumként életfogytiglani, a törvényellenes újoncozás és adóztatás részesére pedig 12, illetőleg 8 évet indítványoz, holott alkotmány rontók e cselekmények is; ugyanakkor a kegyelmezési jogot az előbbinél teljes egészében, az utóbbi esetben korlátozottan akarja érvényben hagyni. Különösen kirívónak nyilvánították Majláthék, hogy az elaborátum a felülről kiinduló állítólagos törvénytelenséget más mércével méri és súlyosabban tervezi elmarasztalni, 'mint a törvénynek, illetőleg jogszerű uralkodói parancsnak alulról kezdeményezett vagy véghezvitt megszegését, illetőleg mellőzését; hiszen az előbbiért örökös rabság járhat, azok büntetése viszont, akik törvényes úton kibocsátott királyi rendelettel szemben fegyveres ellenállást határoznak, vagy ilyent támogatnak, legrosszabb esetben is csak 6 évi fegyházra terjedhet! Ráadásul — Zsedényi szerint ez fellebbenti a fátylat az alválasztmány igazi tendenciájáról: a törvényhatóságok a tervezet értelmében, leszámítva a más kategóriába eső hivatali visszaéléseket, csak akkor részesülnének büntetőjogi elmarasztalásban, ha a diéta nélkül kezdeményezett adóztatásban és újoncozásban működnek közre, mert az elaborátum a törvényhatóságok egyéb törvényellenes határozataira, amilyenek az utóbbi időben megszaporodtak, semmiféle fenyítést nem irányoz elő. Mindebből következik, hogy a liberálisok az új büntetőrendszerrel a főhatalom kezét megkötni, a zabolátlan megyék szabadságát pedig a jogos határon túlra és korlátlanná tágítani törekednek. Ezek után a Választmány egyik tagja azzal a javaslattal lépett fel, hogy iktassanak a tervezetbe egy új paragrafust, amely a törvényhatóságok törvényellenes végzéseire általában ír büntetést elő. Néhányan támogatták az indítványt, sőt abban a reményben, hogy e kompromisszum árán a kódex éppen vitatott eredeti passzusait is megmenthetik, Deák, Klauzál és Bezerédy ugyancsak késznek mutatkoztak a javaslat elfogadására. Különben is az volt a meggyőződésük, hogy a törvényhatóságok eddigi határozataikkal nem sértettek törvényt, a tényleges törvényszegés pedig valóban elmarasztalást érdemel. Annak megítélését azonban, hogy valamely végzés törvényellenes-e. az eljárás megindítása előtt a diétára kívánták bízni, amely így mintegy felülbírálhatta volna a Helytartótanács mindenkori állásfoglalását! Most viszont visszatáncoltak a konzervatívok korifeusai: mikor mind saját táborukban, mind a liberálisok soraiban hangot kapott az aggodalom, hogy ilyen általánosságban kimondott büntető rendszabály, mivel valamennyi számbajöhető kérdés konkretizálása lehetetlen, korlátozná "a gyűlések szabadságát, egy szót sem ejtettek az indítvány mellett, amely így a visszavetés sorsára jutott. Sőt Majláthék megtalálták és előtérbe állították azt az érvet, amelyet mindkét paragrafusnak a kódexbe iktatása ellen fel tudtak használni. Azt az indokot, amely szerint a törvényszegés orvoslása a végrehajtó hatalom feladata, Deákék még vissza tudták verni azzal, hogy ha a törvénytelenséget maga a végrehajtó hatalom követi el, nem lehet saját bírája, balgaság volna tehát önmaga büntetését várni tőle, amikor erre semmi sem kényszeríti. De mikor a konzervatívok azt az elvet dobták a vitába, hogy mind a végrehajtó hata-