Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető - Zalai Gyűjtemény 14. (Zalaegerszeg, 1979)
IV. A római temető értékelése
rontott készítményként került a kemence betöltésébe. Keltezése viszont figyelmeztet bennünket, hogy nem szabad egyértelműen a III. századra keltezni a kérdéses darabunkat, a környéken már a II. században jelentkezik ez az edénytípus. A kiöntős szájú korsóink (36/13, 62/15. mellékletek) az I— III. században általánosan használt formák. 256 A 62/14. szürke, szögletes profilú, fazékszerű tál ugyancsak általánosan elterjedt típus az I—II. században. 257 A 48/6. szürke mély tál, szívalakú peremmel, az előző darabhoz hasonlóan LT eredetű, de szintén általános, provinciális árunak tekinthetjük. 258 Az 55. sírból két hasonló peremű (léc-tagokkal profilált) és anyagú, de formában egymástól elütő (55/4. gömbölyű, 55/5. élesen törtprofilú vállú) táltöredékek kerültek elő. 259 A forma virágkora a II. század lehetett, de valószínűleg még a markomann háborúk után is gyártották. 260 Feltűnő, hogy ez a típus temetőnkben csupán ilyen kis számban képviselt. Háromlábú tálaink három, formailag elkülönülő csoportra oszthatók: az egyikre az éles vállkiképzés, csaknem egyenesállású nyak, levágott perem, árkolt dísz jellemző. 201 Magasabb és alacsonyabb lábú példányokkal rendelkezünk (1/7, 33/6, 46/3, 53/5, 62/13. mellékletek). A háromlábú tálak itáliai eredetűek és Pannoniában a flaviusi kortól terjedtek el és a markomann háborúkig használták nagy számban, különösen a noricumi-pannoniai halomsírok zónájában. 202 A típus azonban Dáciában is előfordult, sőt III. századi környezetből is ismert. 263 A behúzott peremű, bordázott-gömbölyű vállú típus (39/12, 46/2. mellékletek) inkább északon került elő. 26 ' 1 A harmadik típus (61/9. melléklet) vízszintes, széles és árkolt peremmel rendelkezik. Unicumként kezelhető a 38/6. háromlábú tál, amely nemcsak formájával üt el a többitől, hanem egy fület is találunk rajta. A magyarszerdahelyi temetőben aránylag nagy számban kerültek elő olyan tálak, amelyek sigillata formákra vezethetők vissza. A Dr. 37. formájú sigillatákat utánozzák az 1/8, 53/2, 61/5. ép tálak, valamint ilyen tálhoz tartozhatott az 56/4. peremtöredék is. A tálak annyira azonos formájúak és mindegyiknek vöröses máza van, hogy feltétlenül közös fazekasműhelyből kell származtatni ezeket a példányokat. A 61/5. tál belsejében található névbélyeg (Verus) — amely két levélbélyeg közötti téglalap alakú keretben foglal helyet — a feltételezett műhely eddig még ismeretlen fazekasának nevét is megőrizte. Hasonló formájú levélbélyeg volt még az 1/6. tál belsejében. Az un. pan2 ™ Bónis 1942, 27. — Kuzsinszky B., A Balaton... 105. ábra 3. 257 Schörgendorfer, 101, 92—101. forma. (T. 7.), I—II. századi bennszülött eredetű formának tartja. — Bonis, 1942, 23, XXII. t. 13. — Bónis 1947, I. t. 18. — Gabler 1973,163. — Szőnyi 1973, 35, VII. t. 1—2. — Póczy, IV. t. 1,3. 258 Bónis 1942, 23—24, XXII. t. 15, XXIII. t. 1, a háromlábú tálaknál is megtaláljuk ezt a profilt, XXIV. t. 20. 259 Bónis 1942, 169—170, XXI. t. 49, 51. formához hasonló. — Intercisában Caracalla éremmel együtt került elő hasonló profilú, de füles tál (Intercisa II. Abb. 129.) — Gabler 1973, Abb. 15.5. Hasonló formájú, de vízszintes profilú. 260 Gabler 1973, 163—164, 137. Íj. 261 Bónis 1942, XXIV. t. 16. — Pahic 1965, 35, T.1.2. — Gabler 1973, 163, 127—128 Íj. 2U2 Schörgendorfer, 119—146. típusok. — Gabler 1973, 163. 2ü:! Bónis 1942, 25. 2 « Bónis 1942, 185, XXIV. t. 8.
