Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető - Zalai Gyűjtemény 14. (Zalaegerszeg, 1979)
IV. A római temető értékelése
déket 231 , amely névbélyegzős urnákkal, ill töredékekkel volt együtt. A leletegyüttesből (I—II. halom) előkerült egyéb leletek alapján II. század közepére keltezi a temetkezéseket 232 és összefoglalásában azt is kiemeli, hogy az őslakos ízlésű halotti urnákon előforduló és korábban csak Ausztria késő LT anyagában megtalálható fenékbélyegek olyan poetovioi fazekasok jelzései, akik temetkezési célokra régies ízlésű urnákat gyártottak és gyártmányaik egyaránt elterjedtek az italikus elemekből álló településeken éppúgy, mint a kevésbé romanizált lakosság körében. 233 Az egyetlen ép, fenékbélyeges urnánk (50/5. melléklet) formája fazékszerű, hasonló peremű analógiáit az emonai temetőben találjuk, de keltezéséhez nem nyújtanak pontosabb támpontot. 23 ' 1 Temetőnkben nemcsak durvább kivitelű urna alján fordult elő ez a fenékbélyeg, hanem a jó kidolgozású szürke példányokon is (20/2, 41/1, 54/1. mellékletek). A legutóbbi évek Nagykanizsa környéki ásatásainak eredményei segítettek bennünket ahhoz, hogy ezeket a fenékbélyeges példányokat pontosabban keltezhessük, sőt műhelyét is valahol a környéken feltételezhessük. Nagykanizsa északi szélén, az Inkey sírkápolna mellett talált gazdagabb (3—4 freskóval is díszített kőépület állt a telep centrumában, amit földbemélyített lakóházak, gödrök vettek körül) római település egyik földbe mélyített lakóházában nagyon sok keresztalakú fenékbélyeges edénytöredéket találtunk. 235 A lakóház felhagyása után (pusztulás) a telep törmelékanyagával betöltötték a lakóház gödrét és föléje új, tégla- és homokkőtöredékekből kialakított járószintet létesítettek. A lakóházból jól keltezhető sigillatákon kívül egy ezüstérem is felszínre került, amelyet 253—259 (Valerianus) között vertek. 236 A korábbi leletmentésünket 1979-től tervásatás keretében folytattuk és a III. sz. első felére keltezhető objektumokból rengeteg keresztalakú fenékbélyeges edény töredék került felszínre. A település a rétegviszonyok alapján — 259—260 között elpusztult, amit gyors újjáépítés követett és az élet folytatódott egészen a IV. sz. második feléig. 237 A magyarszerdahelyi temető és az említett nagykanizsai lelőhely között, Űjúdvar—Zsidóföldek lelőhelyen végzett leletmentésünk hasonlóan több keresztalakú fenékbélyeges edénytöredéket eredményezett, de ezen a lelőhelyen a telep (kőépület is volt) különböző kori bolygatottsága miatt nem nyerhettünk tiszta kronológiai képet. A fentiek alapján Nagykanizsa környékén — Nagykanizsán, vagy a nagykiterjedésű, I—IV. századig használt hosszú völgyi településen — a III. sz. közepén még működött egy olyan fazekasműhely, amelyik folytatta a korábbi hagyományokat (Ausztria késő LT anyaga— Kékesd—Stridóvár). Ezek a fenékbélyegek nemcsak a durvább, őskori jellegű urnákon fordultak elő, hanem a tipikusan római jellegű, jól korongolt szürke kerámián is. A magyarszerdahe231 Bónis 1962, 6. ábra. 232 Bónis 1962, 30. 233 Bónis 1962, 30—31. — Egy keresztalakú fenékbélyeges edény került elő egy Flavius-kori formini sírból (I. M. Curk, Novo iz Formina. AV 27/1976/ Taf. 7. la—lb.). 234 Plesnicar—Gec, XXXII. 13., CXIV. 7. 235 A szerző közöletlen ásatása. 23(i Lányi Vera szíves meghatározása. w Nemcsak a településen tapasztaljuk a folyamatosságot, hanem a temetőjében is, amelyben eddig 7 sírt tártunk fel.