Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető - Zalai Gyűjtemény 14. (Zalaegerszeg, 1979)

IV. A római temető értékelése

radt a feketés bevonat. Az északitáliai barbotinos agyagcsészék összefoglalását újabban Szőnyi E. végezte el. 212 Megállapítása szerint ez az edénytípus Pannónia déli részének kivételével Domitianustól Marcus Aurelius idejéig fordul elő nagyobb számban.

213 Gabler D. már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy az edénytípus motívumai a barbotinos északitáliai sigillatákra vezethetők vissza és ez egyben az azonos gyártási területet is körvonalazza.

214 Az északitáliai barbotinos díszű csészék gyártási területét a kutatás egyértelműen Eszak-Itália területére teszi, de közelebbi lokalizálása még nem sikerült.

215 Az edénytípus Pannoniában a déli részen, a Borostyánkő út mentén, a limes nagyobb táboraiban fordul elő nagyobb számban, a tartomány belsejében pedig — habár ezen a területen szórványosabban kerül elő — a Poetovio-Aquincum közötti diagonális út mentén.

210 Gyakoribb elterjedése tehát a romanizáltabb vidékeken észlelhető és semmi esetre sem kapcsolható össze a bennszülött lakossággal.

217 A 36. sírban az északitáliai barbotinos csészetöredékekkel együtt egy későitáliai reliefdíszes sigillata töredék és egy délgalliai (Banassaci) sigillata töredék is került felszínre, így barbotinos töredékünk az I. sz. végén, de inkább a II. sz. elején került a sírba. A 39/8. barbotinos töredék II. sz. első harmadára tehető keletgalliai(?) sigillatával keltezhető. A magyarszerdahelyi római temetőből, a lelőhely földrajzi elhelyezkedésének megfelelően, egyaránt előfordulnak Pannónia északnyugati és délnyugati részére jellemző urnaformák, ezeken kívül találkozunk olyan speciális formákkal, amelyek a helyi bennszülöttek hatásával magyarázhatók. Az urnák sokféleségét még az a tény is befolyásolta, hogy a temetőt hosszabb ideig használták. Pannónia északnyugati részén (főleg Savaria, Scarbantia, Carnuntum környéke) nagyon gyakoriak a széles-, ferdeállású, árkoltperemű, felületükön finom fésűs és hullámvonallal díszített szürke urnák, vagy sima felületű, de árkolt nyakú urnák,

210 amelyekből több példány került elő temetőnkből (34/5, 36/10, 36/14, 38/5, 44/7, 61/7. mellékletek). A nagyon jó párhuzamokat kínáló egyik savariai temetőrész sírjait 85—140 közé helyezték,

219 a másik temetőrészt is ehhez hasonló időszakban használhatták.

220 Az egyik ilyen urna (44/7. melléklet) nyakát fekete, kátrányszerű festés borítja, amely szokás Délnyugat-Pannóniára, pontosabban Emona környékére jellemző.

221 A 36. sír sigillatáinak és északitáliai barbotinos díszű töredékének értékelésénél már megállapítottuk, hogy ez a sír, vagy az I. sz. végén, vagy a II. sz. elején keletkezett. A tárgyalt urnaforma még egy sírban fordult elő sigillatával, amelyet Antoninus Pius-Mar12 Szőnyi 1972, 5—25. 213 Szőnyi 1972, 23. 214 Gabler D., Adatok az itáliai barbotinos sigülaták kérdéséhez. Arrabona 6/1964/11. Nero—Vespasianus—Domitianus idején gyártották ezeket a sigillatákat. 2,5 Bónis 1942, 19 (Po-vidéke) — Schörgendorfer. 173 (Aquileai gyártási központ, vagy lerakat) — Szőnyi 1972, 24. 2,0 Szőnyi 1972, 5. ábra. 217 Szőnyi 1972, 24. 218 Bónis 1942, 11—12, IV. t. 2—4. — Vö. Mócsy 1954. — Buócz. m Mócsy 1954, 189. 220 Buócz, 238. 221 Bónis 1942, 12. — Mócsy 1954, 186. — Plesnicar—Gec, T. XXII. 2.