Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető - Zalai Gyűjtemény 14. (Zalaegerszeg, 1979)
IV. A római temető értékelése
de mind formaadásuk (a Dr. 29 forma), mind díszítőmotívumaik a délgallai manufaktúrák hatását árulják el. A magyarszerdahelyi tál formáját csak feltételesen határozhatjuk meg (a peremrész hiányzik!). Bár csaknem mindegyik későitáliai edény Dr. 29 formájú 174 és a Dr. 37 forma csak kivételesen fordul elő 177 ' — mégis talán a mi esetünkben is erre a típusra gondolhatunk. A tálak felületét általában hullámvonal osztja zónákra ill. metopékra, akárcsak a délgalliai edényekét, sőt a metopékat határoló és azokat átlós irányban is tagoló hullámvonalak, ill. az általuk kialakított háromszögeket kitöltő nyílhegy-motívumok is a délgalliai műhelyek díszítésrendszerének átvételét árulják el. 176 Az I. sz. közepétől Itáliában már egyre gyakoribb a délgalliai sigillata; ezek az importdarabok bőségesen szolgáltathattak mintaképeket. 177 A későitáliai sigülaták felületének, díszítésének technikája, kivitelezése egészen egyszerű; gyakori ugyanazoknak a motívumoknak fantázia nélküli ismétlése, 178 akárcsak a mi darabunk esetében. Általában két—három motívum váltja egymást 179 — a felület díszítését mintegy a horror vacui hatja át. A későitáliai reliefdíszű sigülaták keltezéséhez a stiláris jegyek elemzéséből adódó relatív kronológiai adatok, statigráfiai megfigyelések és zárt leletegyüttesek nyújtanak támpontot. A Stenico által hangsúlyozott arezzoi hatások csakis e nagy manufaktúra működésének időtartama alatt, vagy közvetlenül az után érhették a későitáliai mesterek műhelyeit. Az arezzoi reliefsigillatagyártás végét korábban i. sz. 25—30 tájára tették 189 — miután a gyár termékeit a rajnai piacokról ebben az időpontban szorították ki a délgalliai importcikkek. Az újabb kutatás eredményei szerint azonban a reliefdíszű edények gyártása csak i. sz. 40 körül fejeződhetett be 181 , díszítetlen sigillatákat pedig még 60—70 táján is készíthettek Arezzoban. 182 Némiképpen az edényforma is nyújt támpontot a keltezéshez; a Dr. 29-es típusokat Vespasianus korától kezdődően u. i. kiszorítja a Dr. 37-es forma — így a későitáliai mesterek működésének kezdete arra az időpontra tehető, amikor a Dr. 29 típusú tálak még forgalomban lehettek. A statigráfiai megfigyelések közül az alábbiak lényegesek számunkra: 1. Bolsenában az i. sz. I. sz. közepére keltezhető rétegekben még nem található meg ez az áru; 174 Pucci 1973, 317. 175 Comfort, Late It. Sig. 437. i;ii Uo. I7/ A dél-galliai sigülaták itáliai elterjedéséhez ld. D. Atkinson, A Hoard of Samian Ware from Pompeji. JRS 4/1914/27—64; N. Lamboglia, Gli scavi di Albintimilium Bordighera 1950. 34; Pucci 1973, 323. 178 Comfort, Late It. Sig. 444. 179 Egyelőre azonban — számos bélyeges példány ellenére is — igen nehéz az egyes motívumokat egy-egy mesterhez attribuálni; igen gyakori a több fazekas által is használt díszítőelem — ld. Pucci 1977, 169—171. Ugyanúgy bizonytalan a belső relatív kronológia is. 180 Dragendorff— Watzinger, 15—17. 181 Pucci 1973, 316. m Chr. Goudineau, La céramique arretine lisse. Fouilles de l'école Française de Rome a Bolsena (Poggio Moscini) 1962—1967. Paris, 1968. 364.
