Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)
Gódor Győző: A közép-zalai dombság felszínfejlődési problémái. I. Ameridionális völgyek múltbeli és jelenkori fejlődése
A Válicka-völgyben, de a többi meridionális völgyben is feltűnik a medencék és a szélesebb völgytalpak, lapályok völgyszegénysége, valamint a magasabb területek nagy völgysűrűsége. A meridionális völgyek futását helyenként teraszszigetek szakítják meg. A völgyekben található teraszszigetek hordalékanyaga a durvább szemcseöszszetétel irányába való eltolódást mutatja. (3. ábra). Az anyagokat vizsgálva megállapítható, hogy a szemcseösszetétel skálája rendkívül széles és a szemcsenagyság a durvább anyagok irányába tolódik. így természetesen a hordalékszállítás módja is megváltozik. Megnő az ugráltatott szállítási mód szerepe, ami egyúttal a teraszszigetek keletkezését is megmagyarázza. Feltűnő a területen egyébként ritka murva és kavics viszonylag magas százalékos aránya. (3. ábra) Válicka-pusztánál a durva anyag elsősorban kvarcból áll, Söjtörnél azonban a kvarckavics mellett a Bükk aljai-patak által szállított mészkavics is megtalálható. A szemcseösszetételi görbék kettős maximuma a teraszszigetek anyagának áthalmozott jellegére utal. A fő maximum egyébként minden esetben az apró és a közepes szemcseátmérőjű homok kategóriájában jelentkezik. A teraszszigetek anyagának felhalmozásában a lebegtetés játszotta a fő szerepet hosszú időn át, és csak később fedte be a területet az előbb említett durvább szemcseösszetételű, szélesebb skálán mozgó anyag, ami átmenetileg a hordalékszállítás módját is megváltoztatta, és ezáltal az ugráltatás és a görgetés vált uralkodóvá. A későbbi lepusztulás eredményeként kialakult teraszszigetek oldallejtőin suvadások (földcsuszamlások) is jelentkeztek. A következőkben vizsgáljuk meg a terület két meridionális völgyének, a Szévíz és a Felső-Válicka völgyének esésviszonyait, azok változását az utóbbi másfél évszázad folyamán. A területen 1784-ben végzett első katonai felmérés térképei mind a Válicka, mind a Szévíz völgyében mocsarakat jelölnek, sőt a Szévíz völgyében kiterjedt tó terült el. melynek mélysége helyenként két méter volt. A múlt század 20-as éveiben vízügyi méréseket végeztek a területen, melynek célja a mindkét völgy nagy részét kitöltő berek lecsapolásának előkészítése volt. Az 1832-ből származó „Zala megye útkönyve" és „Zala megye vízi leírása" szerint a hahóti- vagy pötrétei-berek néven ismert terület Alsó- és Felső-Hahót, Fakos-puszta, Szévíz-tava, Pötréte és Sárkánysziget között helyezkedett el. A Berek forrása Pölöskefő mellett volt, ahonnan a víz északra és délre folytatja útját, és mindkét irányban berket formált. A déli folyás Kacorlak határában, Hosszúszigetnél, az eredeti forrástól 3792 m távolságra egyesült a Kanizsai-berek völgyével. Az északi lefolyás hozta létre a 3300 holdas Hahóti-berket. A berek északi végén indult a Pölöskei-ér, ami Zalaszentmihály határában kiterjedt tavat formált. A tó mélysége 2 m, hossza 1610 m. szélessége 660 m, területe pedig 250 hold volt 14 . Nem véletlen, hogy a nagyobb falvak a dombok lábához (Hahót, Zalaszentbalázs), a kisebbek pedig a szigetekre települtek. (Gelsesziget, Hosszú-sziget, Sárkány-sziget.) 15 Zala megye útkönyve és Zala megye vízi leírása: 1832. OL. Vízrajzi Intézet S 81.
