Vaska Miklós: Paraszti gazdálkodás Nován a két világháború között - Zalai Gyűjtemény 11. (Zalaegerszeg, 1979)
Nova felé visz az út
A Kerta völgye eltértek egymástól a határ különböző részei. Pontok, Németrét, Kertvég, Hajagyöp, Szántóháza, Remész, Felső-berek, Mikonyi, Dánfai-dűlő, Kiskút tartozott a jobb területek közé. A szántóföldek „minősítésének" egyik novai megfogalmazása így hangzott: „Az a jó föld, amit a kakas hanggal elér!" Magyarán: közel van a községhez! A szántóházi földek minőségileg aránylag elfogadhatók voltak, mégsem sorolták a nagyon jók közé, mert távolabbra estek. Soványos, Bükk, Kásaháza (Cigányfenyves felé eső völgy) Kolotty, Pityer-domb voltak a legsoványabb földek. A Soványos név is erre utal. Pityerdomb nevét pedig onnan kapta, hogy szinte csak a „pityerek" — mezei pacsirták — trágyázták meg. Ez a terület szegény gazdák tulajdonát képezte, náluk viszont kevés trágya akadt. Bibicföld — Dombit hívták így — szintén a sovány földek közé tartozott. Ezeket a területeket olcsóbban lehetett megvásárolni, mert a módosabb gazdák itt ritkábban vettek földet. Csak akkor, ha másutt nem kaptak, vagyonukat pedig mindenáron gyarapítani akarták, összehasonlítási alapként közlök két adatot Pál Ferenc földvásárlásáról: 1934-ben 300 négyszögölet vett 90 pengőért a bükki mezőn. Néhány hónappal később 900 négyszögölet 350 pengőért Pontokban! A számadatokból jól érzékelhető mennyivel drágábbért adták a község más-más részein a területeket. A pénz értékének csökkenése, a háborús körülmények is rendkívül befolyásolták az adás-vételeket. Ismét Pál Ferenc szerződésével szeretnék bizonyítani. 1933. szeptember 26-án 1134 négyszögöl földet vett Mikonyiban 400 pengőért. 1939. szeptember 19-én 1120 négyszögöl földet szintén ott, de ekkor már 900 pengőt fizetett a kisebb területért.' 1 Pál Ferenc novai lako& közlése.