Vaska Miklós: Paraszti gazdálkodás Nován a két világháború között - Zalai Gyűjtemény 11. (Zalaegerszeg, 1979)

Értékesítés

nél, de alig egy-két kilót sikerült megvetetni. Ez a kísérlet a nagyfokú érdektelenség következtében magától abbamaradt. Az úri családok a nyers gombát viszont szívesen megvették. Főleg a vargányát és nyulicát, galambgombát. (Nyulicának a sárga rókagombát hívják.) Akadt olyan novai is, aki Zalaegerszegre vitte gyalog, eladni való nyersgombáját. Háziipari termékeket, fűzfakosarat, szalmaedényeket, vékát, kópicot, kocsikast, lapátot, néhány gazdasági szerszámot maguk a gazdák készítettek. Néprajzi vonatkozásban is érdekesek a gabonatárolásra alkalmas hatalmas kópicok. A rozsszalmából mogyoró és fűz kéreggel összefont formás edények akkorák, hogy egybe-egybe két és fél zsák gabona is belefér. Kisebb fajtáit bab, köles, hajdina, dió és só tárolására használták. A kocsikast — főleg a lovas szekerekre — fűzvesszőből fonták. Ha feltették a szekérre, nem potyogott le a rakomány. Amikor más faluba ment a család, a gyerekek helye a kasban volt, nem az ülésdeszkán. Ágseprűből a cigányok és szegényebb parasztok többet csináltak, eladásra is gondolva. A tisztségviselők, hivatalok, iskola meg is vették a fölösleget. Nova földje sárga agyag. E kiapadhatatlan nyersanyagforrás tette lehetővé, hogy kialakuljon híres fazekasipara. A Rituper, Németh, Beke, Magyar, Varga családok évtizedeken keresztül készítették a szebbnél szebb használati, vagy dísz cserépedényeket. Mindent elő tudtak állítani, amire szükség volt: tintatartókat, lábasokat, szűrőket, tortástálakat, korsókat, fazekakat, virágvázákat, vajköpülőket, gyertya-, lámpa-, cukor-, kenyértartókat, kályhacsúcsokat, ember és állatfigurákat a cserepes tetőre stb. Különösen érdekesek állati és emberi figurális formáik. Az 1924-ben 1926-ban épült cseréptetős házak végeit díszítették különféle, agyagból égetett alakok — kakas, pipázó ember stb. —• (Rituper) Kopsi József ügyes keze nyomán. Ezekben az években jelent meg a bugyigás korsók között a „szivaros korsó" — azaz emberfejet ábrázoló boroskorsó, melynek szivarján keresztül lehetett a poharakba csurgatni a szőlő levét. A fazekasok — kiket cserepeseknek is neveztek — árujukat szekereken messze kilométerekre elvitték egy-egy vásárra, széna közé csomagolva. Mesterségét némelyik magas művészi fokon űzte. Búbos égető kemencéik ott álltak telkeik végében, fekete füstöt pipáló kéményeikkel. Ezek mellett színes szemétdombok magasodtak, az eltört égetett edények darabjaiból. Az edények eladása kétféle módon történt. Vagy pénzért, vagy gabonáért. „Kétszer töltve búzával a fazekat, vagy köcsögöt" — ez volt az ára az edénynek. Néha babért is vásároltunk tőlük — mondotta Szabó Györgyné. A fazekasság éveken keresztül virágzott. Gyorsan használódtak el a tálak, bögrék, korsók. Eltörtek, elrepedtek, vagy túlságosan megkoptak. így gyakran kellett pótolni őket. A zománcozott és alumíniumedények nem szorították ki még napjainkban sem. Nem is igazi aludttej az, amelyiket nem cserépköcsögben hagytak megaludni — tartják ma az asszonyok. (Sajnos a híres Varga fazekas dinasztia utolsó tagja abbahagyta szép mesterségét és munkát vállalt Gellénházán az olajiparnál.) Takarmány vásárló ritkán járt a községünkben, mert a takarmányra helyben is szükség volt. A két világháború közötti időben kedvelt és keresett termény volt a hajdina. Ezt vidékről jött árusok kínálták a parasztoknak. Csak kevesen termeltek hajdinát a faluban, ezért szívesen megvásárolták, mert olcsóbban jutottak hozzá, mint a rizshez.