Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)
II. AZ I. RATIO EDUCATIONISTÓL AZ
léten mutatható ki hosszabb távon is. Egyik a megyei közvélemény oktatásügyi orientáltsága, a másik a megye első tanítóképzőjének felállítása. A Népnevelési Választmány tevékenységében jelentős a népnevelés céljaira szervezett gyűjtés is. Ebből Népnevelési Alapítványt hoztak létre, melynek vagyona 1840-ben már 7329 ezüst forint és 18 5 8 krajcár volt. 6 A közvélemény aktivizálódását jelzi, hogy az oktatásügy más területein is komoly kezdeményezések születtek. így leánynevelő nyílt Nagykanizsán, majd ugyanitt Lőw Lipót izraelita főrabbi kezdeményezésére a Dunántúl első iparostanonc iskolája. 7 A budapesti példán felbuzdulva kezdték szervezni az óvodákat is. Itt elsősorban Deák Ferenc kezdeményezései említhetők. Az óvodaalapítás Zalaegerszegen sikerrel is járt, 1847-ben itt nyitotta meg kapuját a megye első óvodája. 8 6 U. o. 1840. 2543. sz. ' Barbarits: 257. 1. 8 Dr. Simonffy Emil: Zalaegerszeg óvodahálózatának kiépítése. Óvodáink 125 éve. Pedagógusok Fóruma. Zalaegerszeg, 1972. 6. 1.