Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 8. (Zalaegerszeg, 1978)

Benczéné Nagy Eszter: Ebert Antal hagyatékának árverezése

mezővárosok lakossága, magát a mezőváros fogalmát nem is használja. A gyakorlatban az terjedt el, hogy a mezővárosi polgárokat általában inquilinusokként írták össze. Az itt összeírt colonusok a szó valódi értelmében nem telkes jobbágyok, mert jobbágytelek nincs. A város határában levő földeket szabadon adhatták, vehették, mégcsak egerszegi lakóházzal sem kellett a földet vásárlóknak rendelkezniük. Másrészről pedig mégis úrbéres jellegűek voltak a város határában levő földek, hiszen a város a szombathelyi püspök mezővárosa, és szerződésben meghatározott több-kevesebb szabadságot élvezett. Hogy milyen megindoklás alapján került sor colonusként való összeírásukra, azt egyetlen vizsgálattal nem lehet megállapítani. A jelen vizsgálat alapján, amely csak erre az egy egyedi esetre vonatkozik,--'' mindenképpen megállapítható, hogy lényegesen nagyobb vagyonnal, jövedelemmel rendelkeztek, a mezővárosi társadalom felső rétegeiben mozogtak, városbíró (1805. Tóth József), városi tanácsosok, esküdtek kerültek ki közülük, és véleményem szerint vagyonukat nem minden esetben, sőt legtöbbször nem az iparűzésnek, hanem inkább a nagyobb arányú földművelésnek köszönhették. 26 fő az iparos vevők közül házas-zsellérként került összeírásra, az iparosok 61,90 százaléka. Közülük négyen rendelkeztek körülbelül olyan nagyságrendű vagyonnal, mint a colonusként összeírtak, Péczeli János borbély, Molnár Ferenc szabó, s Pintér Jakab festő. Mindegyiküknél megtalálható az egy-két szolgáló, hat—nyolc—tíz hold szántó, négy-öt kaszás rét, hat—tíz kapás szőlő, káposztáskert, az állatállomány is nagyjából azonos. 1802-ben Molnár Ferencnél két saját igás ökröt, egy fejőstehenet, egy borjút, és két sertést írtak össze. Közülük kettőnek, Farkas Józsefnek és Pintér Jakabnak pedig másodosztályú volt a háza, ami szintén igen ritka. Farkas József esetében a magasabb jövedelem egy része pedig az iparűzésből származhatott, 1804-ben másodosztályú iparosként írták össze. A vizsgált iparosok között igen csekély volt a másodosztály úak száma, zömmel harmadosztályú iparosok voltak. Ismét felmerül a kérdés, hogy ezeket az embereket miért nem colonusként írták össze, hiszen az összeírásaik adatait összehasonlítva a colonusokéval, nyugodtan sorolhatnánk őket oda? A többi házas-zsellérként összeírt iparos két—nyolc forint közötti adót fizetett. Általánosságban egy-két állatai, egy-két hold szántóval (legtöbb esetben egy hold alatt), egy-két kaszás réttel, minden esetben harmadosztályú házzal és négy-öt kapás szőlővel rendelkeztek, vagyis jóval csekélyebb földterülettel, mint a colonusként összeírtak. A legtöbb esetben alig számottevő a különbség a házatlan-zsellérként összeírtaktól, ők is két—nyolc forint közötti adót fizettek, és vagyoni helyzetük szinte azonosnak vehető, a házas zsellérek többségének helyzetével. Vagyis ezen egyedi vizsgálat alapján az állapítható meg, hogy a társadalmi, vagyoni különbség a házas és nem házas zsellérek között a XIX. század elejére Zalaegerszegen már igen elmosódik. Feltétlen külön vizsgálatot érdemelne, hogy kiket írtak össze Egerszegen colonusként, több adat vizsgálatával az 1770-es évektől 1848-ig, és így talán kideríthető lenne a colonusok mezővárosi társadalomban betöltött szerepe, rangja.