Szentmihályi Imre: Hetés és Lendvavidék néprajzi sajátosságai - Zalai Gyűjtemény 7. (Zalaegerszeg, 1977)
Dobronak és Alsólendva szerepe a lendvavidéki etnikai csoport kialakulásában
a takácsok (3), a pintérek és bognárok (1—1), és a süvegesek (—) száma. 1824— 1847 között tehát főleg a ruházati ipar stagnál, illetve esik vissza. 1847-ben 21 mesterséget űző 58 kisiparos (ebből maga a csizmadia 12) élt Alsólendván. Ez a szám rendkívül magas, az adózó 128 alsólendvai családfő 45%-a! Alsólendva tehát erősen kisiparos jellegű település volt még a múlt század derekán is. Az alsólendvai kisiparosok természetesen nem csak a város, hanem széles környéke, a lendvavidéki falvak számára is dolgoztak. Termékeik a heti piacokon és a gyakori országos vásárokon keltek el. 16 ' 1 Ezek kétféleképpen is elősegítették a táji integrációt: a vidék — elsősorban a Lendvavidék — parasztjai itt gyakran találkoztak, ami elősegítette a nyelvjárás és a viselet egységesülését, másrészt itt szerezték be azokat a kisipari termékeket (festett tulipános ládákat; feltehetően korábban az ácsoltakat is; lábbelit, kalapot, cifra ködmönt, szűrt, stb.), később pedig a gyári anyagokat (klott kötény- és színes szoknyaanyag, selyemkendők, színes pamut- és gyapjufónál, stb.), tehát mindazokat a kisipari készítményeket és gyári anyagokat, amelyek oly erősen hatottak a lendvavidéki népművészetre és az újabb, színes női viseletre. A szökrönyök mértani motívumait megtaláljuk a szövésmintáknál, a tulipános ládák dús virágdíszét a vállkendők színesedő hímzésein, a szűcsök készítette ködmönök színesen varrott virágdíszeit a női kötényszegélyeken. Feltehetően az alsólendvai takácsok vásárokon látott fejlettebb szőttesei is ez úton hatottak a feltűnően gazdag mintájú lendvavidéki felszedett szőttesekre. Alsólendva fejlett kisipara tehát többféleképpen is hatott vonzáskörzete integrálódására, az egységes etnikus sajátosságok kialakulására. Az országos kirakodó vásárok idején tartott nagy állat (marha- és ió-) vásárok ugyancsak találkozási alkalmat jelentettek a lendvavidékiek számára, így a nyelvjárási és viseletben' azonosulást szintén elősegítették. A kapcsolatok másik itteni színhelye a nagy kiterjedésű alsólendvai szőlőhegy volt. Itt nem csak az alsólendvaiaknak, hanem számos síkvidéki falubelinek is volt szőlőbirtoka. 1799-ben például az 540 (!) itteni szőlőbirtokosból Í64 (30,4%) az alsólendvai (Hármasmalommal együtt) és 376 (69,6%) a vidéki, öszszesen 32 faluból. (A legtöbben, 60-an Lakosról.) A birtokosokból 442 (81,8%) lendvavidéki, 89 (18,2%) pedig nem lendvavidéki, illetve 455 (84,25%) magyar-, 85 (17,75%) pedig szlovén falvakból való. Végül 137 (25,4%) hetési, illetve 463 (74,6%) nem hetési. A lendvai szőlőhegyen való széleskörű birtoklás jó alkalmat nyújtott a Lendvavidéken belüli (alsólendvai és vidéki; hetési és nem hetési) magyarok rendszeres találkozására, hasonulására, és a szlovénekkel való kölcsönhatások kialakulására. A szomszédos falvak kisebb szőlőhegyein aránytalanul kisebb volt a külső birtokosok száma, pl. a hosszúfalusi hegyen 1843-ban mindössze 17 fő. A hetésiek túlnyomó részének az alsólendvai hegyen volt (1920 óta pedig részben a Rédics körüli hegyeken van) a szőlője. Az Alsólendvától délkeletre eső lendvavidéki falvak szőlőhegyein ma sok a muraközi horvát szőlőtulajdonos, ez a magyar és horvát népi kultúra keveredését, kölcsönhatásait mozdítja elő. 1M Adatközlőim szerint heti két piaci nap, és évente „sok" országos (kirakodó- és nagyállat-) vásár volt. Utóbbi számát eltérően jelzik. A zöm évi 6—7 országos vásárt említ. A disznóvásár a hetipiaci napokon volt.
