Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

HANÁK PÉTER: DEÁK ÉS A KIEGYEZÉS KÖZJOGI MEGALAPOZÁSA (A Pragmatica Sanctio újraértelmezése) - A kiegyezés közjogi megalapozása

Tantae molis erat... Ennyi törvénymagyarázat, ilyen sok jogászi lelemény és politikusi taktika kellett a fordulat megalapozására? — kérdezhetjük e jogtörténeti áttekintés végén. Miért volt egyáltalán szükség ilyen távoli, részben elévült jogalap beiktatásához? Mindenekelőtt azért, mert a jogfolytonosság legközelebbi törvényes forrása, 1848, nem volt alkalmas bázis a kiegyenlítésre. Teljes visszaállítását az uralkodó és a kormányzó bürokrácia határozottan elutasította, s az osztrák—német vezető réteg is sokallotta. „Egylépcsős", közvetlen revízióját viszont a magyar nemzeti közvélemény zömével nem lehetett elfogadtatni. Közbülső és közvetítő lépésekre volt tehát szükség, az egyezkedő felek számára egyaránt elfogadható alapra, s ilyennek összbirodalmi szinten a Pragmatica Sanctio kínálkozott. „Nem kell tehát új alapot keresni, legkevésbé önhatalmúlag felállíítani", üzente Deák 1865 elején a Burgba, és hirdette később honfitársainak, „hol ilyen már 150 év óta törvényesen, az uralkodó és a népek közös, ünnepélyes megegyezéséből létezik, és mind a két fél által szentnek és sérthetetlennek ismertetik."

78 A Pragmatica Sanctio, mint történelmi patinájú közvetítő e,szme a historizálásra hajlamos és a sarkalatos törvények cövekéi közt biztonságosan terelhető magyar közgondolkodás számára könnyen megérthető volt. A jogi és történeti műveltségű politizáló elemek a végefoghatatlan latinos körmondatokból is kiértették, hogy az 1723. évi szerződés az uralkodói jogok kiterjesztésével a külső védelem és a belső önállóság biztosítékait hozta junktimba, és könnyen megértették azt a saját korukéval több tekintetben rokon történeti szituációt, amelyből az 1723. évi kompromisszum született. A Pragmatica Sanctiot tehát alkalmatosan lehetett az 1860-as évek monarchiái viszonyaira adaptálni. Dehát miért kellett akkor annyi fáradsággal és leleménnyel újraértékelni? Azt a válaszunkat, hogy az 1848-as és 1861-es tiszta perszonáluniós értelmezés, ha elismert is közös viszonyokat, nem felelt meg a közös ügyek közös kezelését kívánó kiegyezési feltételeknek, — végül egy mozzanattal még ki kell egészítenünk. A Pragmatica Sanctio újraértelmezése áttételesen 1848 revízióját, a revízió közjogi előkészítését szolgálta. Mert hiszen 1865—1866-ig a nyilvánosság előtt a 48-as alap helyreállításáról és csak elmosódott célzásokkal jelzett, esetleges módosításáról volt szó. A Pragmatica Sanctio helyértékét az növelte meg, hogy a jóval súlyosabb névértéket, 1848-at helyettesítette. Az új deáki értelmezés irreleváns volt, mint a trónöröklés és a rendi jogbiztosítékok ősi vitájának változott felfogása, de nagyonis jelentős és időszerű, mint a negyvennyolcasság 1861. évi platformjáról való elmozdulás, majd eltérés elvi és politikai igazolása. A Pragmatica Sanctio nagy előnye, amint láttuk, éppen homályossága, többértelműsége, rugalmas értelmezhetősége volt. Ezért jött kapóra a Corpus Juris homályában otthonosan mozgó, a törvénymagyarázatban jártas, éles szemű és éles elméjű Deáknak az 1860-as évek elején, amikor az abszolutizmus nyilvánvaló válsága érdemessé, sőt szükségessé tette, hogy új megoldást, új variánst keressen a vezető réteg programjának: a Habsburg-monarchia keretei 78 HHStA. Deák. Augusz 1865. április 9-i jelentése.