Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
CSIZMADIA ANDOR: DEÁK FERENC EGYHÁZPOLITIKÁJA
Deák azonban ha nem is vállalt követséget, a távolból segítette az országgyűlést, sőt a válaszfelirati javaslatot az őt több országgyűlési tag kíséretében meglátogató Klauzállal együtt ő készítette. 50 S nemcsak közvetlenül a törvényhozással való kapcsolatok útján, hanem Zala megye közgyűlési termében is tudta irányítását érvényesíteni, hiszen Kerkápoly állandóan tájékoztatta a megyét az országgyűlési tárgyalásokról és további utasításokat kért. 51 A vallásügyi kérdéseket az országgyűlésen Deák közvetlen befolyása nélkül tárgyalták, mégis a már eddig a liberálisok körében Deák közreműködésével kialakult egyházpolitika lényeges befolyással volt az 1843—44. évi országgyűlés eredményeire. Az országgyűlés második hónapjában (június 7. és 27. között) kezdődött a vallásügyi vita. Mivel az udvar a prepozíciókban nem reflektált az elmúlt országgyűlés által már felterjesztett vallásügyi törvényjavaslatra, a kerületi üléseken Klauzál Gábor indítványára egy hatszakaszos javaslatot fogadtak el, amely a liberálisok egyházpolitikai alapelveit újból leszögezte: 1. A reverzálisokat a múltra is el kell törölni. 2. Az áttérés legyen teljesen szabad. 3. Az újraesketések-recopulációk tilosak. 4. A vegyes házasságban élő evangélikus — örökös ágy és asztaltól való elválasztás után — új házasságra léphet. 5. Horvátországban be kell fogadni a protestánsokat. 6. Megállapítják minden bevett vallásfelekezet teljes egyenlőségét és viszonosságát. 52 Foglalkozott a kerületi ülés és az alsótábla is a püspöki körlevelekkel, a brevével és placetummal, az áldást megtagadó lelkészek büntetésével. E tekintetben egy feliratban állapodtak meg, amelyben kérik a királyt, hogy a brevére adott placetumot vonja vissza, jövőre a törvénysértő pápai rendeletektől a placetumot tagadja meg. Az áldást megtagadó lelkészek ellen indított pereket küldjék vissza végrehajtás céljából. Ki kell törvényileg mondani, hogy a nem katolikus lelkész előtt kötött vegyesházasságok és az azokból származó gyermekek törvényesek. 53 Közben az udvar is megmozdult, s a király válaszolt az 1839—40. évi országgyűlés végén felterjesztett törvényjavaslatra. Nem ad minden kérdésre konkrét választ, csupán annyit, hogy a javaslat 1., 4. és 5. §-aiban foglaltakon kívül van még más „nem kevésbbé üdvös és biztos mód" („... altéra etiam non minus salutaris et secura .. .") 54 Az alsótábla megütközött a leiraton, s válaszfeliratában az eredeti javaslat szentesítését kérte. 55 A főrendek hosszú vita után — arra való tekintettel — hogy már egyszer megegyeztek a törvényjavaslatban, azt újból az uralkodóhoz felterjesztették. 56 Miután e törvényjavaslat nem merítette ki a vallásügyi kérdéseket, Klauzál már említett hatszakaszos javaslatát az alsótábla plénuma tárgyalás alá vette, azt három napi vita után (augusztus 9-én) elfogadta, 57 s feliratot inté50 Ferenczy, I. 402. 1. 51 Ferenczy, I. 403. 1. 52 Kerületi ülések. 1843. június 8. I. 274—277. 1. 53 Kerületi ülések. I. 339—340. 1. 54 1843—44. ogy. Ir. II. k. 25. sz. 4. 1. 55 Kerületi ülések. I. 608. 1. 5,5 1843—44. ogy. Ir. I. 120—121. 1. 57 1843—44. ogy. Ir. II. 40. sz.