Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA

„megerősíteni, hatalmassá tenni a kormánypártot, s meggyengíteni az ellenzéket", mégpedig azzal az indoklással, hogy a megerősödött kormány „mennél több jót eszközölhessen". Deák finom iróniával mutatta ki ennek az érvelésnek az ellentmondásait, kérdésként fogalmazva meg, „vajon eddig is az ellenzék gátolta-e a kormányt a jónak eszközlésében", és jelezve annak lehetőségét, hogy a sokat emlegetett új kormányzati politika érvényesítői az ellenzék megtörése után „legtisztább szándékuk" ellenére sem tudnák legyűrni azokat az akadályokat, amelyeket éppenséggel nem ellenzéki oldalról „gördítenek a Magyarországban eszközlendő jónak elébe". Felszólította az ellenzéket, szegüljön szembe minden törvénytelenséggel, a kormány esetleges haladó lépteit azonban ne keresztezze, másrészt ne húzzon „szigorúan elválasztó falat" önmaga és a „haladásnak" az ellenzékhez nem tartozó pártolói közé.

131 A kormánytámogatók érvelésének kritikájaként e beszédben is ugyanaz az elem bukkant fel, amire a Kossuthnak írott levelében utalt, s amit még beszéde elmondása előtt ilyen egyértelműen fogalmazott meg egy Wesselényihez intézett másikban: „félek, hogy sokan, kik most azt mondják, miszerint ők jót akarnak, és erősíteni akarják a kormányt, hogy az által jót eszközöljenek e hazára, legjobb akarat mellett is oly embereknek kezeire dolgoznak, kik utóbb ezek helyébe lépve a most megerősödött kormányhatalommal nem éppen a nemzet érdekében fognak élni".

132 Deák ilyen helyzetmegítélésének ismeretében kifogásolta Wesselényi, hogy zalai beszédében túlságosan engedékenynek mutatkozott a kormányhoz pártolók iránt.

133 Deák válasza nem hagyott kétséget afelől, hogy tisztában volt a kormányzathoz szegődök, mindenekelőtt Széchenyi lépésének súlyos következményeivel. Nem kevéssé éppen ezért, az ellenzék megerősítése érdekében is, lehetővé kívánta tenni számára, hogy illúzióival leszámolva, az ellenzéki reformtáborba befogadtatása reményében végül is szakítani merjen a hatalom birtokosaival. így írt erről Deák: „a kormány emberei az ellenzék buktatására ... reményekkel csábítgatták a jó embereket is, azon reményekkel, hogy ha majd a kormánypárt többségre jut, sokkal több fog történni haladásunk, s kifejlődésünk érdekében. Ehhez járult Széchényinek példája, ki minden keserűsége mellett sok ember előtt most is nagy tekintély, s mind ezek által sok, fájdalom, igen sok becsületes ember annyira el lőn ámítva, hogy tiszta meggyőződésből pártolja a kormányt, mert egyedül attól várja a haza felvirágzását. Most már ezen urak irányában nem lehet, nem szabad és nem is tanácsos azt mondanunk, hogy senki nem pártolja a kormányt tiszta meggyőződésből, hanem igyekeznünk kell őket az ámításból kiemelni; figyelmeztetnünk kell őket, miszerint ha ők legtisztább szándék mellett is csalódnak, a haza fogja iszonyú kárát vallani, és ha majd ámulásuk múlik, pedig múlni fog .., akkor sokkal könnyebben térnek vissza hozzánk, kik őket becsületeseknek, de elámítottaknak hittük, mint ha őket is rossz lelkűeknek bélyegeztük volna."

134 Az idézettek egyértelművé teszik, hogy Deák meggyőződésre is alapozott kötelességérzetből tartott ki az ellenzék mellett e válságos években, hogy Széche131 DFB. II. 93—100. YS1 Deák (Kehida, 1845. nov. 8.) — Wesselényinek. DFL. 159—163. 133 Wesselényi (Zsibó, 1845. dec. 15.) — Deáknak. TT. 1904. 318—320. ia4 Deák (Kehida, 1846. jan. 14.) — Wesselényinek. DFL. 172—174.