Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA
szent igazságért, indulat és alacson haszonlesés ellen; Te csak a józan ész fegyverét használtad elő ítéletek és tekintélyek ellen, s ki mondád, a mi, hála az égnek, csak ugyan igaz is: hogy a tekintélyek ideje le járt. Hogyan akarhattál volna tehát épen te nevet használni nyomatékul lapjaidban?" Deák volt azonban annyira gyakorlati politikus, hogy tudja, tartózkodását a hírlapi küzdelembe avatkozástól csak elvi meggondolásokkal nem indokolhatja, ezért hoszszú érvelését mégis szubjektív fordulattal zárta: „Te tudod: hogy a journalistika terén működni kedves soha nem volt. Ez hiba talán, de Isten néki; szeress Te engem ezen hibával is", ha fel is rótta Kossuthnak, hogy oly „keserűen" szól e mulasztásáról, „mint akár a közügynek, akár a barátságnak hűtelen és nemtelen elárulásáról". Ebben a fordulatban Deák kétségtelen neheztelése is szóhoz jutott. De annak az embernek a neheztelése volt ez, aki éppen azt vette zokon, hogy barátja nem méltányolta eléggé, mennyire azonosult küzdelmével, ha ennek az elvi alapon álló politikai és baráti azonosulásnak a publicisztikai kinyilatkoztatását kerülte is. Deák, aki a Széchenyi-vita minden lényegi kérdésében hangsúlyozta egyetértését Kossuthtal, ugyanakkor néhány járulékos mozzanattal kapcsolatban jelzett fenntartásokat is. Ezeknek a vizsgálata is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a valóságnak megfelelően beszédessé váljék „hallgatása". Deák terjedelmes levelében a legtöbbet az országos védegyleti szervezkedéssel foglalkozott. Magyarország gazdasági függő helyzetéről már jóval korábban, az 1830-as évek végén kialakította véleményét. 1842 elején pedig magának Széchenyinek így írt: „minket az nyom leginkább, hogy nincsen gyáriparunk, mert századok óta nyomják külső viszonyaink, s különösen Ausztriának reánk nézve gyarmati politikája nálunk az iparnak kifejlődését". 100 Deák most kritikai észrevételekkel illette a pozsonyi zászlóbontás hírét, de korántsem maga a megyei szinten általa már korábban pártolt védegyleti mozgalom, hanem megszervezésének módja, túlméretezése ellen emelt kifogásokat. „A véd egylet nagyszerű eszme — írta — olly nagyszerű, hogy az alatt a magyar jellem, félek, öszve roskad." (Deák itt a „nagyszerű" melléknevet alighanem két értelemben használta, szójátékként; az első esetben a „kiváló", „pompás", a második alkalommal az egykorúan ugyancsak használatos „nagyméretű", „nagyszabású" értelemben. 101 ) így is, ha csupán ennyit mondott volna, indokolható lenne helyeslésének teljes tagadása. 102 Deák azonban kifogásait taglalva így összegezett: „Az eszme szép és törvényszerű, nem kell más eszköz hozzá, mint ön keblünk ereje, és ha ez senkit el nem hágy, a süker is nagyszerű leend." Deák túl azon, hogy kétségeskedett, vajon nem kellett volna megvárni a zászlóbontással — pusztán taktikai meggondolásokból — az országgyűlés amúgy is küszöbön álló berekesztését, egyetlen érdemi kifogást emelt. Szónoki kérdéssé fogalmazva szólt arról, vajon „nem lett volna-e czélszerűbb a véd egyletet most kezdetben csak némely czikkekre szorítani". Mind a várható külföldi visszahatást, mind a hazai körülményeket, nem utolsósorban a „szószem Deák [Pest, 1842. febr. 14.] — Széchenyinek. DFL. 56. (A közlés téves datálására ld. a 22. jegyzetet.) lül Vö. A magyar nyelv értelmező szótára. Bp. 1961. V. 114—115. m „A Védegylet azonban nem tetszett Deáknak." Kosáry 309.
