Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején - Zalai Gyűjtemény 3. (Zalaegerszeg, 1975.)
II. FEJEZET A ZALA MEGYEI LENGYEL KATONAI ÉS POLGÁRI MENEKÜLTTÁBOROK AZ 1939–41-es ÉVEKBEN - A keszthelyi lengyel szanatórium
„... a szóban lévő" lengyel menekült tisztek hozzátartozóinak elhelyezésénél a szociális (elhelyezési) szempontokat különösképpen vegyék figyelembe." 101 Zalában 1940 nyarán talán a lengyel katonai (tiszti) menekültek átcsoportosítása és elhelyezése okozta a legkevesebb gondot. A nagykanizsai katonai táborból (és más Dunántúli táborból) a tiszti menekülteket „biztonságosabb" helyen Zalaszentgróton és Zalabéren helyezték el. A tisztek szállását Zalaszentgróton a Korona Szállóban, Zalabéren a Guttman kastélyban, valamint magánházakban oldották meg. A tisztek egy jelentős része magyar családoknál bérelt szobákban lakott. A két tiszti tábor ellátását továbbra is a H. M. 21. osztálya, valamint az illetékes (III.) hadtestparancsnokság biztosította. A tisztek hamarosan beilleszkedtek új környezetükbe s résztvettek a helyileg rendezett különböző ünnepségeken, kulturális rendezvényeken is. A keszthelyi lengyel szanatórium A Magyar—Lengyel Menekültügyi Bizottság gondozásában működő szanatóriumot a keszthelyi lengyel polgári táborral egyidőben (1940 júliusában) hozták létre. Az üdülő hivatalos elnevezése „Magyar Lengyel Menekültügyi Bizottság Üdülőtábora, Keszthely — Obóz Leczniczy w Keszthely W^giersko—Polskiego Komitetu Opieki nad Uchodzcami" volt. A lengyel menekültek szervezeteinek kiépülése után előbb a katonai egészségügyi épületek (fiókkórház, utókezelő szanatórium) létesítésére, berendezésére volt nagyobb szükség. Hamarosan kiderült azonban, hogy a polgári menekültek részére, ha külön lengyel kórházra nem is, de szanatórium jellegű (egészségügyi és pihenési célokat együtt szolgáló) létesítményre óhatatlanul szükség van. A pihenni, gyógyulni vágyó (ellátásra és orvosi ellenőrzésre szoruló) polgári ellátásban lévő lengyeleknek, kedvező földrajzi fekvése, csendes, békés (közlekedésileg elérhető) jellege miatt Keszthely ideális helynek bizonyult. Az „Üdülő" emeletes épületében a lakószobákon kívül helyet kapott a közös ebédlő, a kultúrterem (ebben zajlottak le az ünnepségek, a kulturális és hivatalos jellegű összejövetelek), a gazdasági irodák, valamint a táborparancsnokság hivatali helyisége is. A Komitet Obywatelski és a Magyar—Lengyel Menekültügyi Bizottság vezetősége elképzelésének megfelelően az „Üdülő"-t a várható igények figyelembevételével 70 személy elhelyezésére tervezték. Voltak azonban olyan (átmeneti) időszakok, amikor mintegy 100—110 személynek kellett helyet biztosítani. A szanatórium átlagos létszáma 45—50 fő között ingadozott. A létesítmény rendeltetéséhez alakult a napirend is. Az üdülőben a nap a reggel nyolc órakor felszolgált reggelivel kezdődött. A reggeli (tejes) kávéval mindenki megkapta a napi rendes kenyéradagját is. Az étkezést (egészségi állapottól függően) a közös ebédlőben, ill. a lakószobákban lehetett elfogyasztani. A reggeli és az ebéd között az üdülőben orvosi rendelés volt (ellenőrzés és felülvizsgálat), ugyancsak délelőtt volt fogadóórája a táborparancsnoknak is. Az ebéd déli egy órakor volt. A korabeli források (a lengyel nyelvű sajtóban megjelent írások) szerint „... az ebéd hasonlított a katonai formára, nem volt különösebb családi légkör — de istenem, hiszen háború van, különben is nehéz mindezt másképpen megoldani." Az ebéd rendszerint két (három) fogásból állt, 101 ZML 2-96 (9212/1940).
