Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)

Simonffy Emil: Zalaegerszeg harca a legelőért.

helybeli hagyomány szerint egy török portyázó csapat visszaverése volt, így a határjárást Dobragasztra bizonyítékként nem lehet elfogadni.

,(i Az uradalom különböző okiratokkal próbálta Gógán különállását is bebizonyítani.

17 Arra is hivatkozott, hogy az egerszegiek maguk vallották az 1715. évi összeírás alkalmával azt, hogy sem legelőjük, sem erdejük nincs, hanem a közeli pusztákon bérelnek legelőt. A fűbérben használt puszták — Babos József uradalmi ügyvéd szerint — 1715-ben csak Dobragaszt és Gógán lehetett, mert más alkalmas puszta a közelben nem volt. Egy 1756-ban kezdett perben is elismerték a városiak, hogy erdejük nincs, a fát venniük kell, semmi ingyenes haszonvételük nincs.

18 A puszták kérdésében az úriszék az uradalomnak, a fellebbezés során a vármegyei törvényszék és a helytartótanács a városnak adott igazat. 2.b) Az uradalom vita tárgyává tette a szorosan vett (Dobragaszt és Gógán nélküli) egerszegi határban levő külső földek jogi természetét is. Az évi cenzust a városiak csak a belső telkeik után fizetik. Az 1720 előtt már használt külső földjeiket — amelyek az 1720. évi összeírásban is benne vannak — az uraság engedélyével használták. A többi szántó és rét azonban — az uradalom szerint — irtásföld, ezeket a városiak az uradalom engedélye nélkül irtották ki, ez ellen az uradalom többször is tiltakozott. Ezeket az irtásokat, mint foglalásokat, a közös legelőhöz kellene visszakapcsolni. Az uradalom már eddig is vett vissza irtásokat, majorsági birtoka is így keletkezett, ez is bizonyítja — az uradalmi ügyvéd szerint — e földek irtás jellegét. Az 1720. évi összeírás szerint a 104 városi lakos 185 hold szántóval és 141 kaszás réttel rendelkezett, tehát — az uradalmi ügyvéd szerint — 1549 hold szántó és 771 kaszás rét irtásjellegű. Jellemző, hogy ezt a számítást aztán maga sem meri alkalmazni, hanem az összes szántó és rét felét hajlandó a városiak korlátlan tulajdonául elismerni. A városi ügyvéd, Dervarics László ezzel szemben az 1703. évi örökszerződésre hivatkozott, amely szerint a városiak az egész zalaegerszegi határban a házhelyeket, a szántóföldeket és a réteket tetszésük szerint használhatták, azokat szabadon adhatták és vehették. A veszprémi püspök a zalaegerszegi határt a város korlátlan használatára engedte át. A városiak 1602-től igazolhatóan az egész határt folyamatosan bírták is. Különben is a földesúrnak az irtásokat pontosan és egyedileg ki kellett volna mutatnia, és azok irtásjellegét be is kellett volna bizonyítania. Az irtásra különben is mindig a városi elöljáróság adott engedélyt, nem a földesúr, ez is azt bizonyítja, hogy a város az egész határt használhatta.

19 Az irtások kérdésében az úriszék ismét az uradalom, a vármegyei törvényszék és a helytartótanács a város álláspontját fogadta el. 2.c) A nem Zalaegerszegen lakó birtosok a zalaegerszegi legelőn nem legeltettek, hasonlóképpen nem hajtottak a közös csordába a hegyi lakosok sem. Erre hivatkozva az uradalom birtokaik után nem akart legelőt adni. A városiak I(i

Zeg Űriszék, 37, 75. 17 Uo. 24, 81. 1;i

Uo. 31, 42. 19 Uo. 6, 13—14, 31, 35, 45, 74. Ül