Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Müller Robert:A tófeji kemence.
A XI— XII. századi kerámia, mely a kemence által átvágott szemétgödörből származik post quem keltezi az objektumot. A fűtőgödörből előkerült kerámia ante quem datál. A kemencét tehát a XI—XII. század után, a XIII— XIV. század előtt használták. A kemence korának meghatározásánál figyelembe kell vennünk, hogy a település területén kő- vagy téglaépítménynek semmilyen nyomát sem találtuk. Az itt kiégetett meszet csak a templom építéséhe? használhatták. Erre mutat a templom közelsége, és a templom építésénél használt tégla előkerülése a kemence égetőteréből. A félkörös idomtéglák alapján fel kell tételeznünk egy XIII. század közepi átépítést. A környéken, Zala megyében XIII. századnál korábbi idomtéglát nem ismerünk. Hasonló téglákkal készültek a kallósai rotunda külső lizénái, melyet 1263 után építettek. 5 Hasonló téglák kerültek elő Szentmihályján (Hottó II. ker.) lábazati párkánynál, a XIII. század II. felére keltezhető résznél, Becsehelyen a kapunál találtak ilyen darabokat. 6 Kemencénkben tehát a templom XIII. század közepén vagy második felében történt átépítéséhez égettek meszet. A környéken mészkő nem található. Az eltett nyers és meddő kövek vizsgálata alapján sajnos nem állapítható meg a kövek lelőhelye, ezért csak feltételezhetjük, hogy az egyik legközelebbi mészkő lelőhelyről Sümeg vidékéről valók. A falubeliek elbeszélése szerint ugyanis lelőhelyünktől alig 5—600 m-re az erdő szélén még a II. világháború után is égettek meszet cigányok. Tevékenységük a közeli gutorföldi mészégető üzem beindulásakor szűnt meg. ök is Sümeg környékéről szállították lovaskocsival Tófejre a nyers követ. A Dunántúlról a tófejihez hasonló mészégető kemencét sem a régészeti sem a néprajzi anyagból nem ismerünk. A dunántúli mészégetés tanulmányozását mindezideig elhanyagolták néprajzkutatóink. Az irodalomból csak két szűkszavú leírást ismerünk rajzok és fényképek nélkül. Vajkai a bakonyi mészégetés munkamenetéről a következőket írta: „kerek gödröt ástak a földbe, föléje nagyobb kövekből boltozatot építettek, majd erre fokozatosan mind kisebb és kisebb köveket raktak, az egészet szalmával és sárral fedték, majd az egyik oldalán nyílást vágtak, ahol meggyújtották . . ." 7 A szentgáli mészégetésről már részletesebben tudósított: Ahol a „terepszín hirtelen megtörik, kb. 120 cm mély, felül 80, alul kb. 130 cm átmérőjű lyukat ástak, oldalt a lyukba vezető füttolikat, ez alá pedig egy másikat a szellőzőlikat (parázslikat). Ezután a lyukat köröskörül felül kb. 80 cm magasságig 25—30 cm vastagságban mészkővel pontosan berakták, beboltozták belül nagyobb kövekkel, a réseket apróbbal rakták ki. Ha több meszet akartak égetni, a verem felső szélén köröskörül vagy 20—30 cm-nyit leástak, s ide is mészkövet raktak." A kőre szalmát, leveles ágat raktak és besározták. A sár száradása után befűtötték és negyed óra múlva lapátnyéllel lyukakat csináltak a kemencén. 8 A tófeji kemence néprajzi párhuzamai után kutatva Ugodon végeztünk gyűjtést. 5 G er ver s—Molnár V.: A középkori Magyarország rotundái. Bp. 1972. 37. 6 Köszönetet mondok Valter Ilonának az adatokért. 7 Vajkai A.: Bakony. Bp. 1959 .25. 8 Vajkai A.: Szentgál, egy bakonyi falu néprajza. Bp. 1959. 286.
