Tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 2. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: Zalaegerszeg harca a legelőért.
tott állatokat és a vágómarhákat is a legelőről, a helybeli mészárosok csak azokat az állatokat hajthatták ki, amelyeket saját földművelésük és házi szükségletük céljaira tartottak. A későbbiek során a városi tanács időről időre engedélyezte egy-egy mészárosnak külön-külön, hogy bizonyos számú marhát bér ellenében még kihajthasson a saját szükségletén felül. A hegyi lakosoknak is engedélyezték egyelőre egy évre — később évenként meghosszabbítva — a legeltetést az Alsó erdőn marhánként öt forintért. Az olaiaknak a legeltetést sem ingyen, sem pénzért nem engedték meg. 38 A következő évben az erdei használatot is szabályozták, a Felső erdőből a városiak ingyen, a vidékiek pénzért kaphattak a tisztogatásból fenyőágat, az Alsó erdőből csak helybeli kaphatott pénzért keményfaágat. A rendes vágásból csak pénzért adtak el. 39 Az 1880-as években a közbirtokosok egy része kísérletet tesz a közlegelő egyénenkénti felosztására. Ez nem sikerült. 40 Ennek vizsgálata azonban már nem e tanulmány feladata. EMIL SIMONFFY: DER KAMPF VON ZALAEGERSZEG UM DIE WEIDE (Zusammenfassung) Daten zu den Problemen der Aufhebung der Leibeigenschaft in der Marktgemeinde. Die Abhandlung prüft in einer kleinen Marktgemeinde des im Zusammenhang mit der Bauernbefreiung vom Jahre 1848 entstandene Problem der Weidenund Waldabsonderung. Die Marktgemeinden nahmen eine eigenartige Stellung ein, ein einheitliches Marktgemeindenrecht entwickelte sich nicht, daher ist es notwendig die Beziehungen zwischen dem Gutsherren und der Marktgemeinde individuell zu prüfen. Zalaegerszeg gehörte im 19. Jahrhundert zur Gutsherrschaft des Bistums von Szombathely, es bildeten sich jedoch in der Gemarkung der Stadt zufolge des Privilegs der Marktgemeinden keine Fronhöfe aus, die Bürger der Stadt konnten die Felder und Wiesen frei verkaufen und kaufen. Weide und Wald waren hingegen gemeinschaftlicher Besitz der Stadt und des Gutsherren. Die Stadt leitete den Absonderungsprozess im Jahre 1840. ein. Das Patrimonialgericht hatte darüber zu entscheiden, ob die Stadt ein Anrecht auf Weiden habe, ob also die Stadt einen urbarialen Charakter hat, ob die in der Gemarkung der Stadt liegenden Pussten Böden urbarialen Charakters sind, wie gross die Fläche der gemeinsamen Weide ist und wieviel davon der Stadt gebühren und wo. Das Patrimonialgericht erbrachte das Urteil in erster Instanz im Jahre 1846, dieses Urteil wurde im Laufe der Berufung zugunsten der Stadt abgeändert, somit war anlässlich der Aufhebung der Leibeigenschaft nur noch die Bestimmung des Aus38 Zala megyei Levéltár, V. 1601. Zalaegerszeg mezőváros tanácsának iratai. Régi levéltár 768. 139—149. 3i) Uo. 196—201. 40 Zeg. úrb. 752/P/879, 994/p/880, 3716/p/880.
