Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Felnőttoktatás, iskolán kívüli népművelés - Iskolánkívüli népművelés az 1920-as években

néprétegek gazdasági kultúráját, valamint erősítse a valláserkölcsi alapú társadalmi morált és a nemzeti érzést. E program megvalósí­tására szervezte meg 1922-ben az iskolánkívüli népművelés intéz­ményrendszerét. Az Országos Szabadoktatási Tanács helyén, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium véleményező, tanácsadó és felügyeleti szerveként jött létre az Iskolánkívüli Népművelés Országos Bizottsá­ga, amelynek megyei szintű végrehajtói a vármegyei, helyi szinten pedig a városi és községi iskolánkívüli népművelési bizottságok lettek. A kultúrpolitika határozta meg a népművelés irányát, mozgal­makat kezdeményezett, tartalmilag orientáló szerepet töltött be, de a tényleges munka továbbra is társadalmi feladat maradt. Végrehajtói mindenekelőtt a néptanítók, tanárok, a katolikus és protestáns pap­ság, jegyzők, orvosok, állatorvosok, ügyvédek, mérnökök, közigazga­tási tisztviselők, birtokosok, gazdatisztek, kereskedők és iparosok soraiból kerültek ki.109 A kitűzött cél elérésének fő eszközei a népfőiskolák, népműve­lési tanfolyamok és az ismeretterjesztő előadások voltak, amelyeket egyéb tevékenységi formák: műkedvelői előadások, hazafias ünne­pélyek, mesedélutánok, kirándulások egészítettek ki. A nagyszabású program végrehajtáshoz szükséges anyagiakat a költségvetésből, valamint az önkormányzatok pótadóiból fedezték. Iskolánkívüli népművelés az 1920-as években Az 1920-as évek elején Zala megyében is létrejöttek az iskolán­kívüli népművelés intézményei.110 1920-ban - még a háború előttről örökölt szervezeti alapokon - szervezték meg a Vármegyei Szabad­oktatási Bizottságot, melynek titkári tisztét Gőbel Árpád, az Állami W9T. Kiss Tamás: Állami művelődéspolitika az 1920-as években. Bp. 1998. 123-127. p. 110 Mivel sem a Vármegyei, sem a Városi Népművelési Bizottsága anyaga nem maradt fenn a Zala Megyei Levéltárban, ezért Zalaegerszeg iskolán­kívüli népművelési helyzetét a korszak helyi sajtójából, mindenekeló'tt a Zalamegyei Újságból és a Zalavármegyéból próbálom meg rekonstruálni. 39

Next

/
Thumbnails
Contents